Keresik, ami összeköt

Gímes. A hét végén első alkalommal került sor az MKP ifjúsági csoportjainak táborára.

Kapocs Gímesen. Bugár Béla, az MKP elnöke az ifjúsági csoportok gímesi táborában.Somogyi Tibor felvételeA Kapocs című rendezvényen mintegy ötven fiatal vett részt, hogy a párt vezetőivel az MKP ifjúságpolitikájáról, valamint az ifjúság politikai szerepvállalásáról cseréljenek véleményt. Szombaton délelőtt Bugár Béla tartott vitaindítót, melyben kiemelte: aki távlatokban gondolkodik, számol a fiatalok részvételével a politikában, ellenkező esetben a párt elöregszik. A pártelnök nagyon fontosnak tartja a fiatalok kezdeményező szerepét. „Amint az ifjúsági csoportokban folytatott munkának tényleges nyoma lesz, szorgalmazni fogom, hogy a párt költségvetéséből különítsenek el egy részt támogatásukra” – mondta.

Bárdos Gyula frakcióvezető elégedetlenségének adott hangot. Szerinte a pártnak az ifjúságpolitika terén nagy a deficitje, korábban kellett volna megtenniük bizonyos lépéseket. Bárdos úgy látja, pártja hibát követett el, amikor néhány régióban olyan embereket juttatott vezető szerephez, akik a helyi közösség előtt nem hitelesek. A frakcióvezető úgy gondolja, a felkészült, idegennyelv-ismerettel rendelkező fiatalok végre egészséges konkurenciát teremthetnek a párton belül.

A rendezvény során a fiatalok abban egyeztek meg, hogy az ifjúsági csoportok működésükre vonatkozóan kidolgoznak egy tervezetet, melyet képviselőik útján az MKP Ifjúságpolitikai Bizottsága elé terjesztenek. A fiatal politikusok és politikusjelöltek szeretnék elérni, hogy mihamarabb megalakuljon az MKP ifjúsági tagozata, mondta lapunknak Farkas Iván, az ifjúságpolitikai bizottság elnöke. (kcr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?