Képviselői javaslatként kerülhet a parlament elé a gyógyszertári oltás

vakcina k

Képviselői javaslatként kerülhet a parlament elé, hogy a gyógyszertárakban is be lehessen adni az oltásokat – tájékoztatta a TASR hírügynökséget az egészségügyi tárca azt követően, hogy ez a javaslat kimaradt a gyógyszerekről és gyógyászati segédeszközökről szóló módosítás kormány által jóváhagyott változatából.

„Az oltásokra vonatkozó javaslat nem kapott kellő támogatást a kormányban. Várhatóan azonban képviselői javaslatként a parlament elé kerül a gyógyszertári oltásokra vonatkozó tervezet” – közölte az egészségügyi minisztérium.

Michal Palkovič, a minisztérium államtitkára elmondta, fontosnak tartja, hogy a módosításban szerepeljen a védőoltásokra vonatkozó rész. Hozzátette, hogy a kormány több képviselővel is megbeszélést folytatott, ezt követően döntött a visszavonás mellett. „A parlamenti ülésig hátralévő időt arra fogjuk kihasználni, hogy pontosítsuk a szabályokat és megvizsgáljuk a képviselők által megfogalmazott kifogásokat" - magyarázta. Elmondta, az ellenvetések nagy része orvosi szempontból releváns, például azok a kérdések, hogy csupán az influenza elleni oltásról van-e szó, vagy más vakcinák, például a HPV, a Covid-19 beadásáról is, illetve hogy kit terhel a felelősség, ha komplikációk lépnek fel.

A Szlovák Gyógyszerészkamara (SLeK) tiltakozott az ellen, hogy a javaslatot kihagyták a törvénytervezetből, hiszen szakértők bevonásával két éven át zajlott az előkészítése, és az egészségügyi tárca is támogatta. A gyógyszertárakban az elképzelés szerint főleg influenza ellen oltanának, ezzel jelentősen növelni lehetne a lakosság átoltottságát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?