Kényszerhelyzet az iskolaügyben

Pozsony. Forró ősz ígérkezik az oktatásügyben, változások sorát ígéri a szaktárca. A tervek szerint jelentősen átalakul a közoktatás tartalma, mely elsősorban az alap- és középiskolai tananyag csökkenésében mutatkozna meg.

Az előzetes elképzelések alapján központi támogatáshoz juthatnának a magán felsőoktatási intézmények, elkészülne az egyetemek minőségi besorolása, a tanulmányi eredményeiktől függően pedig ösztönző támogatásokat kapnának az egyetemisták. Az Új Polgári Szövetség (ANO) a levelező tagozatos hallgatók számára pedig költségtérítésessé tenné a képzést. A jogszabályi háttér előkészítése a kezdeményezések többségében már megkezdődött, az oktatási tárca részben már elkészítette a szükséges módosító rendeleteket. Ezzel párhuzamosan a vita is elkezdődött, helyes-e a törvénynél alacsonyabb szintű jogszabályokkal végrehajtani a jelentős változtatásokat.

Dolník Erzsébet, a Magyar Koalíció Pártja parlamenti képviselője, a törvényhozás oktatási bizottságának tagja szerint a közoktatás tartalmi és szerkezeti átalakítását nem túl szerencsés rendeletekkel végrehajtatni: „Ennek ellenére úgy vélem, ez még mindig jobb, mintha egyáltalán nem történne semmi az oktatásügyben. A gondot az okozza, hogy a rendeleteket a későbbiekben bármikor lehet módosítani, sőt, adott esetben viszszavonhatók is. A törvény kétségkívül hatékonyabb megoldást jelentene az iskolák problémáira. Ebben a kormányzati ciklusban azonban aligha képzelhető el, hogy a parlament többsége támogasson egy oktatási tárca által beterjesztett törvénytervezetet. Emlékezzünk csak a tandíjtervezet bukására, még azok a politikusok is ellene szavaztak, akik korábban a beterjesztő felet képviselték. Ráadásul a pedagógusok berkeiben sem vált ki pozitív visszhangot a tervezett intézkedéscsomag.” Az oktatásügyben jelenleg kényszerhelyzet uralkodik. Az új közoktatási törvény évek, sőt évtizedek óta késik. Jókora adósság terheli az oktatáspolitikában érdekelteket az iskolákkal szemben, fűzte hozzá Dolník.

Beáta Brestenská, az ANO parlamenti képviselője szerint a rendeletekkel kieszközölt változtatások a közoktatás átalakításának nem rendszerszerű megközelítéséről tanúskodnak: „A tartalmi reform nem épülhet törvénynél alacsonyabb szintű jogszabályokra. Úgy vélem, Martin Fronc oktatási miniszternek volt elég ideje, hogy előkészítse a szükséges törvényt. A kiváló képességű egyetemistáknak juttatandó ösztönző támogatások rendszerének bevezetését ugyan pozitív kezdeményezésnek tartom, de szintén nem jelent hathatós és hosszú távú megoldást a hallgatók problémáira. Csupán egy populista lépés Fronc részéről.” A liberálisok továbbra is kitartanak a fizetős levelező tagozatos felsőfokú képzés gondolata mellett. Brestenská lapunknak elmondta, vélhetőleg októberben terjesztik elő vonatkozó javaslatukat. Az oktatási tárcavezető ellenzi a tervet, mivel véleménye szerint ez által a nem nappali képzésben részt vevő hallgatók hátrányos helyzetbe kerülnének társaikkal szemben. Fronc attól is tart, hogy az intézkedés hatására jelentősen emelkedne a levelező tagozatos diákok aránya az egyetemeken, mivel a felsőoktatási intézményeknek – a befizetendő tandíjakból várható bevételük reményében – érdekükben állna, hogy bővítsék a levelező képzést. Brestenská úgy látja, a miniszter nincs tisztában a helyzettel, mivel már most is magas az említett hallgatók száma, vagyis az egyetemek jelenleg is előszeretettel vesznek fel nem nappali tagozatos hallgatókat. A liberálisok éppen ezért azt is javasolják, hogy egyetemenként 30 százalékban maximalizálják a levelező tagozatos hallgatók arányát a diákok összlétszámához képest. (ervé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?