Kényelmesebb utazást ígér a RegioJet

Pozsony |

<p>Új, 500 férőhelyes szerelvényeket helyez forgalomba a reggeli csúcsforgalom idején a a Dunaszerdahely&ndash;Pozsony vonalon a RegioJet.</p>

A cseh társaság ezt azután közölte, miután a közlekedési tárca ellenőrzése során kiderült, a megrendelténél kevesebb szerelvénnyel közlekednek.

Pozsony. Kedden közölte a minisztérium a szeptemberben végzett ellenőrzés eredményét, eszerint a RegioJet a Komárom és Pozsony között indított járatainak negyede nem a megrendelt két, hanem csak egy szerelvényből állt. „A két súlyos közlekedési baleset miatt, amelyet nem a társaságunk okozott, két szerelvényünk működésképtelen, ám mi ennek ellenére úgy döntöttük, mielőbb pótoljuk ezt a kiesést” – közölte lapunkkal Radim Jančura, a RegioJet igazgatója. Elmondása szerint az új 500 férőhelyes szerelvény hat héten belül kerül forgalomba a Dunaszerdahely–Pozsony vonalon, a reggeli csúcsforgalom idején.

Ez a bővített kapacitású szerelvény viszont csak helyettesíti a két megrongáltat, s nem oldja meg az amúgy is túlzsúfolt járatok problémáját. Jančura szerint készek további két szerelvénnyel bővíteni a vonalon közlekedő járatokat, ám ezt csak azután tehetik meg, hogy a közlekedési tárca ezt megrendelte. A RegioJet igazgatója szerint a közlekedési tárca korábbi vezetői nem voltak hajlandóak kommunikálni a problémáról, az új miniszterrel viszont már sikerült tárgyalóasztalhoz ülni, így nem kizárt, hamarosan sikerül egyezségre jutni.

A szóban forgó vonalon található vasúti átkelőkön idén több súlyos baleset történt, melyek során két ember életét veszítette, több tucat megsérült, a RegioJet szerelvényein pedig kétmillió eurós kár keletkezett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?