Keddtől Szlovákiában is lehet regisztrálni a Novavax oltóanyagáért

Novavax
Pozsony |

Február 15-től már Szlovákiában is lehet regisztrálni a Novavax gyógyszergyártó cég vakcinájára – tájékoztatott Zuzana Eliášová, az egészségügyi minisztérium szóvivője.

A korábbi oltásokhoz hasonlóan erre is a korona.gov.sk nevű honlapon lehet jelentkezni. A Nuvaxovid nevű készítmény kétdózisú, az első és a második adag között legalább 21 napnak kell eltelnie. Emellett harmadik, úgynevezett kiegészítő dózisként is lehet kérvényezni az említett vakcinát. Fontos azonban kiemelni, hogy csak a 18 év felettiek számára lesz elérhető.

A minisztérium összesen 600 ezer dózisra kötött szerződést, az első szállítmány pedig még ebben a hónapban megérkezik. Vladimír Lengvarský (OĽaNO) tárcavezető azt reméli, hogy az új vakcinának köszönhetően megugrik majd az oltási hajlandóság, ami az utóbbi pár hétben jelentősen visszaesett.

A Novavax készítménye fehérjealapú, vagyis az előállítási folyamatot tekintve eltér az összes eddigi, Szlovákiában használatos vakcinától. Ennek a módszernek a lényege, hogy az oltásokban mindössze a koronavírus tüskefehérjéje található meg, amelyet aztán mesterségesen, laboratóriumi körülmények között termelnek ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?