Keddig még izgulni kell

Pozsony |

<p>Jövő keddre napolta el a parlament a szavazást a közoktatási törvény módosításáról. A tervezet legvitatottabb passzusai a kisiskolákra és az oktatási intézmények igazgatóválasztásának módjára vonatkoznak.</p>

A vitát múlt szerdán zárta le a plénum. Háttér-információk szerint a Smer sem egységes az igazgatóválasztás módjában. A tárca javaslata alapján a fenntartó egy alkalommal vétózhatná meg az iskolatanács igazgatójelöltjét, a második fordulóban azonban a tanács döntése kötelező érvényű lenne, és a polgármesternek ki kellene nevezni a jelöltet. Közben Ľubomír Petrák (Smer) új javaslattal ált elő: az önkormányzati képviselőkre, végső esetben pedig a polgármesterre bízná a döntést. Azért javasolta a módosítást, mert Robert Fico kormányfő a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) közgyűlésén megígérte a polgármestereknek, az igazgatók személyéről ők dönthetnek. Juraj Draxler (Smer) oktatási miniszter kijelentette, számára mindkét javaslat elfogadható, mert az iskolatanácsok jogkörét nem korlátozza drasztikusan. Az iskolatanácsok jogkörének megnyirbálása ellen a szülők, a pedagógusok és a szakszervezetek is tiltakoztak. A szakma szerint semmi sem indokolja az igazgatóválasztás eddigi menetének módosítását. Attól tartanak, hogy a módosítások teret adnak a korrupciónak, a nyomásgyakorlásnak és a klientelizmusnak. Félelmük nem alaptalan. A Szlovák Pedagóguskamara felmérése alapján az igazgatók többsége már ki volt téve a fenntartó nyomásgyakorlásának. A polgármesterek beleszólnak szakmai kérdésekbe, de nem ritka az sem, hogy családtagjaikat szeretnék munkahelyhez juttatni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?