Közélet

Kažimír: Ha Fico alkotmánybíró lesz, Pellegrininek kellene a Smer élére állnia

Pozsony | Robert Fico volt kormányfő és a Smer-SD elnöke az alkotmánybírókkal szemben támasztott minden szakmai feltételnek megfelel. Ebben a Smer-SD minden minisztere egyetért. Ha Ficót kineveznék alkotmánybírónak, Peter Kažimír pénzügyminiszter szerint Peter Pellegrininek kellene átvennie a helyét a Smer-SD párt élén.
TASR

2019. január 9. 18:30

Peter Kažimír - TASR-felvétel

„Robert Fico a szakképesítésének megfelelően döntött. Az alkotmányosság mindig az első helyen volt nála” – mondta Kažimír. Hasonlóan vélekedik Ján Richter munkaügyi miniszter is. A tárcavezető szerint abban az esetben, ha Fico alkotmánybíró lesz, a párt új elnöke csak olyan valaki lehet, akinek a tagbázis bizalmat szavaz. Hozzátette: konkrét nevet még korai lenne említeni.

Peter Žiga gazdasági miniszter számára az, hogy Robert Fico pályázik az alkotmánybírói posztra, nem azt jelenti, hogy menekül a politikából. „Megvan hozzá a szakképesítése, hogy alkotmánybíró lehessen” – fűzte hozzá. Abban sem lát problémát, hogy Fico a bíróságon olyan törvényekről is határozhatna, amelyeket ő maga indítványozott. Úgy véli, ha Fico érdekkonfliktusba kerülne, kizárnák őt a döntéshozatalból.

Gál Gábor (Most-Híd) igazságügy-minisztert örömmel tölti el a pályázók magas száma, mert így annál több jó jelöltet lehet majd választani. Emlékeztetett, hogy a választásra már az új szabályozás szerint kerül sor. Kiemelte a jelöltek nyilvános meghallgatását az alkotmányjogi bizottság ülésén. Hozzátette: nem szándékozik utasítani a képviselőket, kire kell szavazniuk, de megvan a véleménye arról, hogy kinek van és kinek nincs helye az Alkotmánybíróságon. A Most-Híd frakciója minden jelöltet értékelni fog.

Gál arról nem beszélt, hogy szerinte Fico jelölése helyénvaló-e. „Más jelöltek is vannak, nem fogok most mindenkiről külön nyilatkozni” – mondta. Cáfolta, hogy a kulisszák mögött tárgyalnának Fico támogatásáról. Gál arra fog törekedni, hogy a parlament megválassza a 18 alkotmánybíró-jelöltet, akik közül aztán az elnök kinevezheti a kilenc új alkotmánybírót. Hangsúlyozta: nem akarja, hogy az Alkotmánybíróság megbénuljon a bírók hiányos létszáma miatt. Elfogadhatatlan számára az is, hogy meghosszabbítsák a jelenlegi alkotmánybírók hivatali idejét.

Az ellenzék bírálta Robert Fico és más politikusok jelölését, szerintük politikusoknak nincs helyük az Alkotmánybíróságon. 

Az alkotmánybírói posztokra pályázók listáján a következő nevek szerepelnek: Robert Fico, Monika Jankovská, Edita Pfundtner, Eva Kováčechová, Peter Melicher, Juraj Sopoliga, Anton Dulak, Eva Fulcová, Karol Kovács, Miloš Maďar, Ivan Fiačan, Michal Ďuriš, Lucia Kurilovská, Martin Javorček, Kajetán Kičura, Štefan Kseňák, Daniela Švecová, Peter Kresák, Radoslav Procházka, Ján Šikuta, Michal Matulník, Ján Štiavnický, Peter Straka, Boris Gerbery, Ľuboš Szigeti, Zuzana Pitoňáková, Ján Drgonec, Michal Truban, Radovan Hrádek, Libor Duľa, Martina Jánošíková, Robert Šorl, Soňa Mesiarkinová, Marek Tomašovič, Dagmar Fillová, Pavol Malich, Peter Molnár, Martin Vernarský, Ladislav Duditš és Marián Sluk.

A parlament alkotmányjogi bizottsága január 23-ától hallgatja meg az egyes pályázókat. A képviselőknek a január 29-én kezdődő parlamenti ülésen kellene megválasztaniuk a 18 alkotmánybíró-jelöltet. Közülük az államfő nevezi majd ki a kilenc új alkotmánybírót. A kinevezett bírók 12 éves megbízatási ideje azzal a nappal kezdődik meg, amikor leteszik az esküt az Alkotmánybíróságon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Önrész nélkül már nincs lakáshitel

A Slovan nyerte a dunaszerdahelyi stadionavatót

Továbbra is migránsokkal riogat a Fidesz

A Híd új alkotmánybírókat igen, kormányválságot nem akar

Megrázó történetek hiteles hőse

Hétfőtől teljes útlezárás lesz a Nánai úton

Legfrissebb galériák
Olvasta már?