Katonákat és diplomatákat tüntetett ki a védelmi miniszter

naď

Jaroslav Naď (OĽANO) védelmi miniszter a humanitárius segítségnyújtásért katonai érdeméremmel tüntetett ki kedden 32 hivatásos katonát, a védelmi tárca két civil alkalmazottját, valamint Bridget Brink amerikai nagykövetet és Peter Bátor NATO-nagykövetet.

A felsoroltak részt vettek a szlovák állampolgárok és a Szlovákiával együttműködő személyek Afganisztánból való kimenekítésében.

A keddi ceremónián Eduard Heger (OĽANO) kormányfő és Ivan Korčok (SaS-jelölt) külügyminiszter is köszönetet mondott az akció résztvevőinek. Utóbbi arany plakettel tüntette ki a katonai különgép kapitányát, valamint a beavatkozó csapat parancsnokát.

A védelmi miniszter szerint Afganisztánban sikerült egy "kisebb csodát" végrehajtani, kiemelve, mennyire bonyolult küldetésről volt szó biztonsági, logisztikai és diplomáciai szempontból is. Méltatta az amerikai nagykövet, a NATO-nagykövet és Lubomír Metnar cseh védelmi miniszter segítségét is.

Talán a világ legveszélyesebb helyére utaztak. Annak a kockázatnak a tudatában döntöttek a küldetés mellett, hogy az akárhogy végződhet. (...) Önök mind hősök. Nem torpantak meg a legnagyobb veszély előtt sem, hiszen csak a küldetésre és azok életére gondoltak, akiket meg kellett menteniük

- fogalmazott a kormányfő.

A külügyminiszter felhívta a figyelmet a jelenlegi instabil biztonsági helyzetre és arra, hogy az afganisztáni misszióból Szlovákia is jócskán kivette a részét. "Ez utóbbi céljaiban mindnyájan hiszünk, a mai kedvezőtlen körülmények ellenére is" - nyilatkozta. Korčok szerint az evakuálási akció bizonyítja a fegyveres erők fontosságát és azt, hogy a hadseregnek helye van a társadalomban. Hangsúlyozta, hogy a fegyveres erők jelentőségét nem szabad megkérdőjelezni. Egyben méltatta a hadsereg és a diplomácia együttműködését.

A tálibok augusztus 15-én vették át a hatalmat Afganisztánban, miután elfoglalták a fővárost, Kabult. Azóta több ezren próbálnak elmenekülni az országból. A nyugati államok evakuációs légi járatokkal igyekeznek kimenekíteni a diplomatáikat és a velük együttműködő afgán állampolgárokat, akik félnek a tálibok bosszújától.

Múlt héten összesen 24 személyt sikerült Afganisztánból Szlovákiába szállítani, közülük 16 szlovák, nyolc pedig afgán állampolgár. Utóbbiak együttműködtek a Szlovák Fegyveres Erőkkel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?