Kassán mutatta be listáját a Kékek és a Híd

Kassán mutatkozott be Dzurinda új pártja: a Kékek, Híd
Kassa |

A kassai Dália hotelben mutatta be pénteken jelöltlistáját a választáson együtt induló Kékek és a Híd. A sajtótájékoztatóval egybekötött bemutatkozón többek között Sólymos László, Rigó Konrád, Agócs Attila, vagy éppen Nagykapos polgármestere, Petrikán Péter is jelen volt. A jelöltek a rendezvény után piros-fehér-kék-zöld színű kerékpárokra pattantak, ezzel is szimbolizálva a szlovák és magyar nemzet közötti együttműködést.

Ahogy azt a kora délutáni rendezvényen Mikuláš Dzurinda, a Kékek vezetője elmondta, az újonnan megalakult formáció azért választotta Kassát bemutatkozásuk helyéül, mert számukra nem csak Pozsony, de az összes többi régió is egyaránt fontos. „Minden polgár szükségleteivel törődünk, beleértve azokat is, akik nem szlovák nemzetiségűnek vallják magukat. Egy közös célunk van: hogy visszahozzuk Szlovákiába azokat az időket, amikor mindannyian büszkék voltunk hazánkra. Ismerjük az utat, amely ehhez a célhoz vezet. Ez a reformok és a kölcsönös tisztelet útja, amely polgáraink biztonságához, illetve jólétéhez, valamint a demokrácia megszilárdításához és a fenntartható újjáépítéshez is elvezet” – jelentette ki Dzurinda.

A Kékekkel közös listán induló Híd vezetője, Sólymos László szerint a közös névsor első húsz jelöltje egytől egyig tapasztalt személyiség. „Parlamenti képviselők, polgármesterek, polgármester-helyettesek, megyei képviselők, akiket az elért eredményeik alapján, többször is újraválasztottak ezekbe a tisztségekbe Jó tapasztalatuk van az önkormányzatok, a megyék és az állam vezetésében. Tudjuk, hogy a déli régiók fejlesztése és a nemzetiségi jogok kiterjesztése Szlovákiában a politikailag érzékeny területek közé tartozik. Mi mindkettőben sikeresek voltunk. Mindig is a mérsékelt hangnemet, a türelmet hirdettük. Ennek a politikának köszönhetően tudtuk elkezdeni az R2-es és az R7-es gyorsforgalmi út építését, megdupláztuk az etnikai kisebbségek kultúrájának támogatását, létrehoztuk a Kisebbségi Kulturális Alapot. Most ugyanígy fogjuk szorgalmazni a nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvény elfogadását és a Nemzeti Kisebbségi Iskolák Modernizációs Alapjának létrehozását. Ha segíteni akarunk a kisebbségeken, ha segíteni akarunk az elmaradott régiókon, akkor be kell indítanunk Szlovákia gazdasági növekedését. A szegényebb járásokat csak a pozitív diszkrimináció biztosításával tudjuk előre lendíteni” – jelentette ki Sólymos.

A jelöltek végezetül kerékpárra pattantak, amellyel a közös úton való elindulást szimbolizálták.

A lista

1. Mikuláš Dzurinda (68)

2. Sólymos László (54)

3. Ľuboš Schwarzbacher (44)

4. Rigó Konrád (44)

5. Jana Ambrošová (43)

6. Michal Hort (45)

7. Agócs Attila (44)

8. Martin Hubinský (42)

9. Ožvald Erzsébet (62)

10. Andó Patrik (38)

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?