Karácsony: a magas részvétel biztató jel a változást akaróknak

Karácsony Gergely
Budapest |

A magas részvételi arány biztató jel azoknak, akik változást akarnak - mondta az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje vasárnap délelőtt újságíróknak.

Karácsony Gergely feleségével, lányával és fiával érkezett leadni szavazatát a zuglói Örökzöld Óvodába. Úgy fogalmazott: "nagyon jó hír a magas részvétel, főleg azoknak, akik változást akarnak, hiszen minden tudásunk arról szól, hogy a változást akaró emberek vannak többségben Magyarországon, az volt csak a kérdés, hogy el is mennek-e szavazni".

Hozzátette: úgy tűnik, hogy nemcsak a négy évvel ezelőtti választásokhoz képest magas a részvétel, lehet, hogy 70 százalék felett lesz. "Ez nagyon biztató jel azoknak, akik változást akarnak" - mondta.

Az ellenzéki politikus, aki Zugló polgármestere is, csaknem fél órát állt sorba, hogy leadhassa szavazatát, majd újságíróknak megerősítette: minden okuk megvan arra, hogy azt feltételezzék, 70 százalék feletti lesz a részvétel, és ha ez így van, akkor jó eséllyel a változást akaró emberek többségbe kerülnek nemcsak a társadalomban, hanem a szavazófülkékben is. 

Karácsony Gergely mindenkinek megköszönte a részvételt. "Bármi is lesz az eredmény, önmagában már a magas részvétel egy nagy siker számunkra" - hangsúlyozta.

Arra a kérdésre, hogy elégedett-e az összefogás mértékével, azt mondta: az összefogás mértéke éppen akkora lesz, amekkorát a választópolgárok megvalósítanak a szavazófülkékben. Hozzátette: az MSZP-Párbeszéd-szövetség mindent megtett azért, hogy a lehető legszélesebb együttműködés legyen a demokratikus ellenzéki pártok körében, és személyesen is sokat küzdött azért, hogy az utolsó percben is legyenek olyan választókerületek, ahol még egyértelműbbé teszik a választópolgárok dolgát. 

"Innentől kezdve a választópolgárokon múlik, hogy ésszel és szívvel szavaznak-e. Remélem, hogy így lesz, s a magas részvétel és az esélyes jelöltekre adott szavazat azt jelenti, hogy Magyarország új szakaszt kezdhet április 8. után" - fogalmazott. 

Arra a kérdésre, hogy a legerősebb ellenzéki pártra szavazott-e, Karácsony Gergely igennel válaszolt, hozzáfűzve: arra a szövetségre szavazott, amelyet vezet és amelyet a legerősebbnek érez erkölcsi, politikai értelemben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?