Kapósak a szlovák lányok a külföldiek körében

Pozsony |

<p>Kapósak a szlovák lányok a külföldiek körében, minden nyolcadik menyasszonyt külföldi vesz el Szlovákiában - közölte a pozsonyi Sme napilap a Statisztikai Hivatal (SÚSR) adataira hivatkozva pénteken. A házasságra lépő szlovák nők esetében mindenekelőtt Nyugat-Európa &quot;felszívó ereje&quot; figyelhető meg.</p>

A tavalyi évben megközelítőleg háromezer olyan új házasságkötést jegyeztek Szlovákiában, ahol a  feleség szlovákiai,  férje pedig külföldi volt. A szlovákiai feleséget választó külföldiek legnagyobb hányada cseh,  illetve brit, német, osztrák illetve magyar állampolgár volt.

 Az összes újonnan megkötött házasság megközelítőleg 12 százalékát kitevő arány szakértői vélemények szerint ennél jóval magasabb lehet. Ennek oka, hogy a szlovák statisztikákba nem számítják bele a külföldön megkötött házasságokat, holott a tartósan külföldön - elsősorban Nyugat-Európában - élő szlovák állampolgárok száma becslések szerint több százezerre tehető, s jelentős részük éppen azoknak a korosztályoknak a képviselője, amelyek körében a leggyakoribb a házasságkötések. A házasság intézményével nem fémjelzett partneri kapcsolatok esetében, becslések szerint, a vegyes kapcsolatok száma és aránya is magasabb lehet, ezt az is valószínűsíti, hogy a múlt évszázad kilencvenes évei óta gyakorlatilag folyamatosan csökken az újonnan megkötött házasságok száma, ugyanakkor egyre nagyobb arányt képviselnek az élettársi kapcsolatok.

Gyurgyík László szociológus a jelenséggel összefüggésben az MTI-nek  elmondta:  nem véletlen, hogy  a "házasodási piacon" a házasságra lépő nők esetében  Nyugat-Európa felszívó ereje figyelhető meg. "Főképp a hölgyek számára vonzó egy nyugat-európai partner, aki anyagiak és presztízs szempontjából is előkelőbb helyen van, mint egy hazai" - mutatott rá. Hozzátette: bár a gazdasági válság, a külföldi munkahelyek számának csökkenése némileg visszafogta a vegyes házasságok előretörésének jelenségét, hosszú távon mindenképpen azzal lehet számolni, hogy ezek aránya - mint ahogy az életüket külföldön elképzelő fiatalok száma -  nőni fog.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?