Kampányra is elég lett volna a Főnix-pénz

Pozsony. A Főnix PT támogatása négy szlovákiai céghez került, melyek közül egy azóta megszűnt, egy nevet változtatott, egy pedig tulajdonost és székhelyet.A pozsonyi Rezistat kft. tavaly május 10. óta Simple Rezistat kft. néven működik, a Finstat portál szerint több mint 160 ezres adóhátraléka van.

Pozsony. A Főnix PT támogatása négy szlovákiai céghez került, melyek közül egy azóta megszűnt, egy nevet változtatott, egy pedig tulajdonost és székhelyet.

A pozsonyi Rezistat kft. tavaly május 10. óta Simple Rezistat kft. néven működik, a Finstat portál szerint több mint 160 ezres adóhátraléka van. Ez a cég csaknem 250 ezer euróért gyártott reklámtárgyakat és szórólapokat a Főnixnek. Az E-BEM kft. mely „reklám- és marketingtevékenységet” végzett az elszámolás szerint a polgári társulásnak, csaknem 135 ezer eurót kasszírozott szolgáltatásaiért. Ennek a cégnek az ügyvivője egy pápai lakcímű, Tornyos László nevű férfi volt a Főnixszel való üzletelés idején, a cég székhelye pedig Komáromban volt. A cég azóta tulajdonost és székhelyet is váltott, most egy Dima Sándor nevű székelyföldi, nagyborosnyói férfié, a székhely pedig Pozsonyba került 2016. december 28-án.

A Szabad Újság kiadója

Egy másik cég, amely csaknem 100 ezer eurót kapott a Főnixtől, az azóta már megszűnt Mediaimpress, mely annak idején a Szabad Újság kiadója volt. Az újság egyébként azért ment tönkre, mert a választások után nem kapott támogatást a magyar államtól, és nem tudták finanszírozni a kiadását. Varga Péter, az ismert MKP-közeli vállalkozó, aki tavaly még a cég tulajdonosa volt, lapunknak azt mondta: akkortájt több megrendelésük volt, nem emlékszik a Főnixére, de ha a megrendelést szabályosan elszámolták, akkor nyilván teljesült is. Részleteket az óriásplakátokról és a reklámanyagokról nem tud, és nem tudott olyan emberhez sem irányítani minket, aki esetleg többet tudna a Főnix megrendeléséről. „Személyesen akkor én már nem intéztem ezeket a dolgokat, mát több mint két éve máshová fókuszáltam. Delegáltam az ott dolgozóknak ezeket a feladatokat” – mondta, hozzátéve, ő a számlázással és annak ellenőrzésével foglalkozott. „A Mediaimpress több százezer eurós forgalmat bonyolított évente, ehhez viszonyítva nem tűnt fel” – mondta arra a felvetésünkre, egy csaknem 100 ezer eurós megrendelés azért szlovákiai magyar viszonylatban meglehetősen nagynak számít.

Rendezvényszervezők

Az elszámolás szerint a Főnix titokzatos rendezvényeit egy Andante nevű vállalat szervezte 131 ezer euróért. A cégjegyzékben különböző névváltozatokban több Andante nevű cég is van, ám a legvalószínűbb a hegysúri Andante kft. lehet, mely foglalkozik rendezvényszervezéssel. A cég vezetője Csikmák Mónika – így hívják a Ghymes együttes menedzserét is. Az ismert együttes az MKP 2016-os kampányában épp ebben az időszakban működött közre, az egyik legfontosabb húzónév volt, fellépett például a párt dunaszerdahelyi kampányrendezvényén is.

A Főnix PT egyetlen ismert képviselője, Pósa Lajos által jegyzett szakmai beszámolóból sem tud meg az ember sokkal többet arról, pontosan mit végzett el ennyi pénzért a szervezet, annak dacára, hogy több mint 600 ezer euróból akár egy politikai párt választási kampányát is le lehet bonyolítani: a 2016-os választásokra az SNS 450 ezer, az SaS pedig 400 ezer eurót szánt, legalábbis ennyit vallottak be tavaly februárban az aktuality.sk portálnak.

Nemzeti önazonosságunk

Pósa a beszámolóban azt írja, a polgári társulás „nemzeti önazonosságunk megőrzésére irányuló aktivitásukat szervezett”, a közösségi tudatot erősítette. Részletekbe ugyan nem bocsátkozik, ám azt írja, programjuk központja az volt, hogy meggyőzzék a szülőket, hogy gyermeküket anyanyelvi iskolába írassák. Ennek érdekében „január, február és március hónapokban több településen szerveztünk identitást és a közösségi tudatot erősítő kulturális rendezvényt”, melyeken kiemelten szerepelt az anyanyelvi oktatás fontossága. Az eredeti támogatási szerződés szerint azonban a Főnixnek január és június között kellett volna ilyen rendezvényeket szerveznie. A tervezett akciók többsége épp áprilisban, májusban és júniusban lett volna a legnagyobb magyarlakta városokban, szeptemberben pedig Galántán is tartottak volna rendezvényt – ezeknek azonban sem az elszámolásban, sem a beszámolóban nincs nyoma, ahogy annak sem, milyen jellegű rendezvények valósultak meg. A Főnix vezetője egyébként hozzáteszi, óriásplakátokon és szórólapokon keresztül hívták fel a szülők figyelmét az anyanyelvi oktatás fontosságára.

A Miniszterelnökség szerint nekik rendelkezésükre áll erre a célra készült reklám- és szóróanyag, például toll, hűtőmágnes, kulcstartó és szórólap. Az elszámolás szerint csak reklámtárgyakra 196 ezer eurót költött a Főnix, ám szerkesztőségünk sok utánajárás dacára sem találkozott ilyenekkel. Egy komáromi, reklámanyagokkal foglalkozó cég munkatársa érdeklődésünkre elmondta, az elszámolásban a legalacsonyabb reklámtárgyakra szánt tételből, 43 200 euróból tízezres nagyságrendben lehet hűtőmágnest készíteni, és minél többet rendel egy cég, annál alacsonyabb egy hűtőmágnes költsége.

„Megállapíthatjuk, hogy a Polgári Társulás tervezett tevékenységét és célkitűzéseit megvalósította” – szögezi le a beszámolóban Pósa. Szerettük volna megkérdezni a Főnix PT vezetőjét a szakmai beszámolóról és az elszámolásban található furcsaságokról, ám hiába hívtuk telefonon. „Az Új Szó egyetlen kérdésére sem válaszolok” – mondta, és bontotta a vonalat.

Király Zoltán eközben újabb adatigénylést nyújtott be a Főnix kapcsán a Miniszterelnökséghez a dokumentáció hiányosságai miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?