Kaliňák:nem hibáztam!

Pozsony. Robert Kaliňák belügyminiszter nem tartja hibának, hogy miniszteri sajtótájékoztatókon ismertette a Malina Hedvig ügy részleteit, és továbbra is úgy véli, hogy a magyar diáklány bántalmazása Nyitrán nem úgy történt, ahogyan azt a lány előadta.

Pozsony. Robert Kaliňák belügyminiszter nem tartja hibának, hogy miniszteri sajtótájékoztatókon ismertette a Malina Hedvig ügy részleteit, és továbbra is úgy véli, hogy a magyar diáklány bántalmazása Nyitrán nem úgy történt, ahogyan azt a lány előadta. Nem tartja hibának azt sem, hogy a Nyitrán megvert magyar diáklányra terhelő módon állította be az ügy olyan elemeit, melyekről később bebizonyosodott, hogy nem igazak.

A belügyminisztert a JOJ televízió tegnapi vitaműsorban kérdezték a Malina Hedvig ügyről. Nem vonta vissza a levélen talált nyálnyomokra és a bélyeg visszaragasztására vonatkozó kijelentéseit sem, melyeket korábban úgy mutatott be, mintha azok Malina Hedvig vallomását cáfolnák. „Milyen jelentősége volt ennek az ügy további kimenetelére nézve? – kérdezte a belügyminiszter. – Továbbra is azt állítom, hogy az ügy nem úgy történt, ahogyan azt bemutatták, de jelenleg nem akarunk hozzászólni az ügyhöz, mert ezt a védő úgy állíthatná be, mint az ügy kivizsgálására gyakorolt nyomást.”

Bugár Béla (MKP) szerint az ügy kivizsgálását a politikusok azzal segítik a legjobban, ha nem szólnak hozzá. Az azonban szerinte megkérdőjelezhetetlen, hogy a rendőrség több hibát is elkövetett a nyomozás során. „A legújabb fejlemények, a lány kihallgatásáról készült videofelvételek körüli huzavona is ezt bizonyítja, a rendőrség nem adta át a teljes anyagot” – mondta az MKP parlamenti képviselője. Szerinte a belügyminiszter és a rendőrség az utóbbi időben több hibát is elkövetett, például a kazah elnök látogatásakor tiltakozó kazah újságírónő esetében is, egyelőre azonban még nem érzi úgy, hogy a miniszter távozását kellene követelniük. (-lpj-)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?