Kaliňák: Továbbra is életveszélyben van a kormányfő

kalinak k

Robert Fico (Smer) kormányfő állapota továbbra is súlyos, az őt eltaláló négy lövés komoly és széles körű sérüléseket okozott.

Az orvosok stabilizálták az állapotát, de még mindig nincs túl az életveszélyen – jelentette ki Robert Kaliňák (Smer) miniszterelnök-helyettes, védelmi miniszter.

„Sajnos még nem számolhatok be arról, hogy túl vagyunk rajta, mert a négy lövés komoly és nagy kiterjedésű sérüléseket okozott, és kérdéses, hogyan reagál a szervezete” – jelentette ki Kaliňák.

A kormányfőt továbbra is a besztercebányai F. D. Roosevelt Egyetemi Kórházban ápolják, Kaliňák köszönetet mondott minden orvosnak, nővérnek és egészségügyi dolgozónak, akiknek mindent megtesznek a kormányfő állapotának javulásáért.

Hozzátette, hogy folyamatosan tájékoztatnak Robert Fico állapotáról. Kaliňák azt mondta, a miniszterelnök nehezen kommunikál, ezért igyekeznek őt nem terhelni” – tette hozzá.

A védelmi tárcavezető a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban kijelentette, nem egy véletlen, hanem egy előre kitervelt bűncselekmény történt. Rámutatott, hogy az elkövető már az alsókorompai (Dolná Krupá) kihelyezett kormányülésen szervezett tüntetésen is részt vett. Kaliňák felszólította a sajtó képviselőit, hogy csak valós információkat és tényeket terjesszenek.

(TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?