Kaliňák: Kopčíkot az alvilág próbálja befeketíteni

Pozsony |

<p>Az alvilág juttatta el a sajtóhoz azt a hazug információt, hogy Michal Kopčík, az országos rendőrfőkapitány első helyettese illegálisan géppisztolyt adott el - jelentette ki pénteken Robert Kaliňák belügyminiszter a védelmi bizottság ülésén, amelyen Dobroslav Trnka főügyész is részt vett.</p>

A belügyminiszter szerint egyeseknek nem tetszik, hogy a rendőrség ilyen keményen fellép az alvilág ellen, ezért próbálnak bosszút állni a rendőrségen. A főügyész tájékoztatása szerint egyetlen olyan bűnvádi eljárást sincs, amelyben Michal Kopčík lenne a gyanúsított. Kopčík tanúként szerepel egy ügyben, a vizsgálat Ernest S. ellen folyik fegyverkereskedelem miatt. Trnka szerint a főkapitány helyettese ellen ugyan érkezett egy bűnvádi feljelentés, de nem gyanúsították meg. Felháborítónak tartja, hogy egyes újságírók azt gondolják magukról, eldönthetik, ki kerüljön börtönbe és ki nem.
Kaliňák szerint ilyen feljelentések még nem adnak okot arra, hogy leváltsák a rendőrség vezető képviselőjét, vagy ideiglenesen felfüggesszék tisztségéből. Meggyőződése, hogy az alvilág ilyen módszerekkel akarja félreállítani azokat a rendőröket, akik a szervezett bűnözés ellen harcolnak. (dem, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?