Kaliňák hazudott a Malina-ügyben

Pozsony. A belügyminiszter újabb hazugságát cáfolták meg tegnap a tanúk a Malina-ügyben.

Pozsony. A belügyminiszter újabb hazugságát cáfolták meg tegnap a tanúk a Malina-ügyben. A főügyészségi kihallgatáson megerősítették, a lány bankkártyáját a támadás után zárolták – tehát Robert Kaliňák nem mondott igazat, amikor azt állította, a lány azért nem zároltatta a kártyát, mert jól tudta, hogy azt nem is lopták el. A Szlovák Takarékpénztár nyitrai fiókjában 2006. augusztus 31-én, egy héttel a támadás után járt két nyomozó, hogy a bankkártya felől érdeklődjön. Az alkalmazott, akivel akkor beszéltek, tegnap azt vallotta, telefonált az illetékes bankfiókba, ahol a számlát nyitották. „A kolléganő azt mondta, a számlát zárolták és én ezt szóban közöltem a nyomozókkal” – mondta.

A másik kihallgatott banki alkalmazott, a Szlovák Takarékpénztár vásárúti fiókjának alkalmazottja cáfolta, hogy ő írta a rendőrségi kérvényre: „a mai nap nincs zárolva”. Ez az információ 2006. augusztus 31-ére vonatkozott és kézzel írták, Hedviget augusztus 25-én támadták meg. A második tanú elmondása szerint Hedvig édesanyja a támadás napján sírva telefonált a bankba, hogy zárolják lánya kártyáját, mert megtámadták és kirabolták őt. Miután Hedviget kiengedték a kórházból, édesanyjával együtt ment el aláírni a zárolásról szóló utasítást. A számlát a lány akkor nyitotta meg újra, amikor borítékban visszakapta az iratait – tehát augusztus 31-én már nem volt zárolva. Kaliňák az augusztus 31-i napra hivatkozva mondta, hogy a kártya nem volt zárolva. Akkor már valóban nem volt, de Kaliňák azt elhallgatta, hogy a támadás után a zárolásra sor került. (vm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?