Kaliňák: Galko száznyolcvannal száguldott a sztrádán

Pozsony |

<p>Óránkénti 180 kilométeres sebességgel száguldott a sztrádán Ľubomír Galko (SaS) védelmi miniszter Robert Kaliňák smeres képviselő, a belügyi tárca előző vezetője szerint. Kaliňák az erről készült videofelvételt a TA3 hírtelevízió szombati vitaműsorában mutatta be a nézőknek és az érintettnek.</p>

Kaliňák a felvételt azzal kapcsolatban tárta a nyilvánosság elé, hogy Galko nemrégiben a mentelmi jog korlátozása kapcsán kijelentette: minisztersége tíz hónapja alatt szolgálati kocsija csak kétszer használt szirénát. Egyszer a vezérkar tanácskozására sietett, egy alkalommal pedig dugóba került. A smeres képviselő azonban állítja, a felvétel május 5-én készült, amikor a miniszter egy idős tábornoknak adott át kitüntetést, majd pártja sajtóértekezletére száguldott. Robert Kaliňák hangsúlyozta: Galko az SaS sajtótájékoztatója miatt veszélyeztette a többi közlekedőt.

Galko azzal válaszolt, hogy akár a miniszterek mentelmi jogát is felfüggeszthetik. Magát tisztességes embernek tartja, akinek semmi köze a korrupcióhoz, senkitől sem lopott, senkinek sem ártott, amit - tette hozzá - ellenzéki politikustársa nem mondhat el magáról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?