Kalavská indítványozta a közegészségügyi ellátást felügyelő hivatal elnökének leváltását

Andrea Kalavská

Andrea Kalavská (Smer-SD-jelölt) egészségügy-miniszter indítványozza Tomáš Haško, a közegészségügyi ellátást felügyelő hivatal (ÚDZS) elnökének leváltását. Az indoklás szerint felmerült a gyanú, hogy a hivatal nem megfelelően járt el a mentőautók üzemeltetését lehetővé tevő engedélyekre hirdetett versenytárgyalás során. A TASR hírügynökséget Zuzana Eliášová, az egészségügyi tárca szóvivője tájékoztatta pénteken.

A miniszter asszony azután döntött így, hogy kedden (október 1.) találkozott a Szlovák Mentőorvosi Kamara (SKZZ) képviselőivel. Eliášová a büntetőeljárás befolyásolásának elkerülése végett nem ad bővebb tájékoztatást az ügyben, csak annyit tett hozzá, hogy „a médiában megjelent információk aggodalomra adnak okot”.

Az egészségügyi tárca egyben kilátásba helyezte a jelenlegi jogi szabályozás módosítását annak érdekében, hogy a mentőautók üzemeltetését érintő versenytárgyalások törvényességével és átláthatóságával összefüggésben a jövőben ne merüljenek fel kétségek. A törvénymódosítást Kalavská még az ősszel a parlament egészségügyi bizottsága elé terjeszti.

Az ÚDZS június közepén hirdette meg a versenytárgyalást a mentőautók üzemeltetését lehetővé tevő engedélyekre. A legtöbb engedélyt az LSE - Life Star Emergency cég nyerte el. A Sme napilap információi szerint a pályázatelbíráló bizottság tagjai kapcsolatban álltak az említett vállalattal. Tomáš Haško, az ÚDZS elnöke visszautasítja a bizottsági tagok elfogultságának vádját, és azt állítja, hogy a versenytárgyalás az érvényben lévő jogszabállyal összhangban zajlott le.

Az egészségügyi tárca feljelentést tett az ügyben, amellyel jelenleg a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség foglalkozik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?