Káčer: Továbbra is szankciókkal kell sújtani Oroszországot

Rastislav Káčer

A szankciókat mindaddig fenn kell tartani, amíg Oroszország veszélyt jelent a demokratikus Európára – nyilatkozta Rastislav Káčer megbízott külügyminiszter.

„A szankciókat nemcsak addig kell fenntartani, amíg Ukrajna szabad nem lesz, hanem mindaddig, amíg Oroszország fenyegetést jelent a demokratikus Európára. Ez nyilvánvalóan nem rövid időre szól, fel kell készülnünk arra is, hogy újabb vasfüggöny ereszkedik le” – mondta. Hozzátette, Szlovákiának mindent meg kell tennie, hogy a jó oldalon álljon.

A szankciókat még mindig tovább lehet szigorítani – mondta. „Jöhetnek újabb gazdasági szankciók, olyan embargók, amelyek több embert érintenek, további orosz vagyonokat lehet zárolni, de mindenekelőtt olyan gazdasági blokádra van szükség, amely megakadályozza, hogy Oroszország olyan technológiákra tegyen szert, amelyek lehetővé teszik, hogy fegyvereket állítson elő, vagy olyan technológiákat birtokoljon, amelyekkel tovább szíthatják ezt a konfliktust” – mondta Káčer.

Fontos továbbá, hogy következetesen felszámoljuk az Oroszországtól való minden gazdasági függésünket. „Ez az olaj-, gáz- és atomenergia-források teljes diverzifikálását jelenti. Oroszországot el kell szigetelni ezen a téren. Hozzátette, hogy – ami az erőforrásokat illeti – Szlovákia egy-két éven belül teljesen független lehet.

Káčer azt mondta, nyilvánvaló, hogy Oroszország nem hagyja abba, de szerinte katonai eredményei kétesek. „Az mondanám, Oroszország veszíteni fog ebben a konfliktusban, amelyet ő kezdett, és ez ahhoz vezetheti, hogy arcvesztés nélkül akarjon kikerülni belőle” – mondta a miniszter. Hozzátette, hogy Oroszország egyre inkább elszigetelődik. „Kína és más olyan országok, amelyek eddig semlegesebbnek mutatták magukat, fokozatosan sokkal keményebb álláspontra helyezkednek. Csak olyan országok maradnak Oroszország szövetségesei, mint Irán, Észak-Korea és néhány elkeseredett kis diktatúra” – mondta.

A megbízott belügyminiszter szerint 2023 nagy belső válságot hoz Oroszország számára. „Hogy ez mit jelent pontosan, azt nem tudom megmondani. Fel kell készülnünk arra, hogy Oroszország eszkalálja a konfliktust” – mondta a miniszter. Szerinte Ukrajna egyes részein még hosszú ideig tarthatnak a harcok, befagyhat a konfliktus. „Bízom Ukrajnában, abban, hogy a mi támogatásunk is hozzájárul ahhoz, hogy képes legyen megvédeni a szabadságát” – zárta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?