Közélet

Júniusban kezdődik a nyári szezon a pozsonyi repülőtéren, új járatok indulnak

Pozsony | Júniusban kezdődik a nyári szezon a pozsonyi M. R. Štefánik repülőtéren. A menetrend szerinti és a charterjáratok nem csak a nyaralóhelyekre fognak közlekedni – mondta Veronika Ševčíková, a pozsonyi repülőtér szóvivője.
TASR

2021. június 1. 18:44

koronavírus utazás
- TASR/AP-felvétel

A legtöbb, összesen 15 rendszeres járatot június 1-jétől a Ryanair légitársaság indítja. Júniusban 28 Pozsonyból induló menetrend szerinti járatot vehetnek igénybe az utasok, és indulnak az utazási irodák charterjáratai is.

Májusban a Ryanair csak Kijevbe, a Boriszpili nemzetközi repülőtérre indított Pozsonyból menetrend szerinti járatot, júniustól már több üdülőhelyre is indulnak gépek: a görögországi Korfu szigetére, a spanyolországi Mallorcára és Malagára, a ciprusi Páfoszra, az olaszországi Algheróba, valamint Szardíniára, a bulgáriai Burgaszba és vissza. „A légitársaság júniustól újraindítja a Birminghambe, Manchesterbe, Edinburghbe, London-Stanstedbe, Leeds-Bradfordra, Írországba, Dublinba, és Milánóba közlekedő menetrend szerinti járatait. Július elejétől a Brüsszel-Charleroi, októbertől pedig a Párizs-Beauvais repülőtérre is indít járatokat” – tette hozzá Ševčíková.

Az Air Cairo június 8-tól ismét heti két járatot indít az egyiptomi Hurghadába, az AirExplore pedig havonta kétszer Stockholmba.

A Wizz Air, amely a pozsonyi repülőtérről a kijevi Zsuljani nemzetközi repülőtérre közlekedik, a szóvivő tájékoztatása szerint júniusban a London-Lutoni repülő-térre is indít járatokat. Júliustól az ukrajnai Odesszába és Lembergbe (Lviv), a bulgáriai Szófiába és az észak-macedóniai Szkopjéba is tervez járatokat indítani.

Június második felétől a Smartwings által üzemeltetett menetrend szerinti járatokat is igénybe vehetik az utasok. „Pozsonyból közvetlenül lehet a görögországi Kréta, Korfu, Rodosz, Zakynthos, a ciprusi Larnaca, a törökországi Antalya, a bulgáriai Burgasz, az olaszországi Catania, valamint Mallorcára repülni” – mondta Ševčíková.

Újdonság az utazási irodák kínálatában, hogy június 26-tól hetente egyszer közvetlen járat indul Pozsonyból a Kanári-szigetekre, június második felétől pedig a horvátországi Brač szigetére is. Charterjáratok a tervek szerint főleg Görögországba, Spanyolországba, Olaszországba, Törökországba, Tunéziába, az Egyesült Arab Emírségekbe és a Zöld-foki szigetekre fognak közlekedni.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
mato

Matovič és Sulík továbbra is az utalványok miatt hadakozik

koronavírus rendőrség

Mikulec: A konzílium azt kéri, hogy a belföldi ellenőrzésekre összpontosítsunk

Eduard Heger

Heger: a lockdown-t Lengvarský fogja felülvizsgálni a csapatával

Németh István

Elhunyt Németh István színművész

Kulák

Kattintás a Régi Győrre: dédapám miatt hívták Kuláknak a vendéglőt (GALÉRIA)

eurozóna

Történelmi csúcson az infláció az euróval fizető országokban

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.