Július 1-jétől korlátozzák az ukrajnai menekültek ingyenes utazását

ukrán válság k
Pozsony |

Július 1-jétől korlátozzák az ukrajnai menekültek ingyenes utazását. Az ingyenes utazást az érkezés óta eltelt napok száma alapján korlátozzák – közölte Martin Petro, a közlekedési és építésügyi minisztérium kommunikációs osztályának munkatársa.

„Bár bevezettünk bizonyos korlátozásokat, továbbra is igaz, hogy szívesen segítünk mindenkinek, aki a háború elől menekül. Az ukrán gyerekek továbbra is ingyen utazhatnak iskolába" – mondta Andrej Doležal (Sme rodina) közlekedési miniszter.

A miniszter elmondta, ingyenes utazásra jogosultak azok a személyek, akik fel tudják mutatni a határátlépés után kiállított, ukrán nyelvű, piros bélyegzővel ellátott Slovak Help dokumentumot, vagy az ideiglenes menekültstátuszt igazoló okmányt. Ezekkel az iratokkal elsejétől csak a kiállításuk napján és az azt követő 4 napban utazhatnak ingyen a vonatokon és a helyközi buszokon a menekültek.

„Az ingyenjeggyel a ZSSK vonatain, a másodosztályú kocsikban lehet utazni, de az utasok nem jogosultak ingyenes helyjegyre vagy hálókocsira. A megfelelő okmányokkal a helyközi buszokon is ingyen utazhatnak a menekültek, kivéve az iskolai járatokat" – mondta Martin Miškovský, a közúti közlekedési részleg igazgatója.

Petro tájékoztatása szerint az ideiglenes menedékjogot igazoló okmány első változatával a kiállítás napjától számított 60 napig továbbra is ingyenesen lehet munkába utazni. Ehhez be kell mutatni a munkáltató által kiállított igazolást, valamint a tartózkodási helyükről szóló dokumentumot. A tartózkodási hely pontos címét az ideiglenes menedékstátuszt igazoló dokumentumban tüntetik fel.

Petro hozzátette, az óvodások, az alap- és középiskolások és egy kísérőjük, ha igazolni tudják az ideiglenes menedékjogot, mentesülnek az ingyenes utazásra vonatkozó 5 napos korlátozás alól. A tanítási napokon továbbra is ingyen utazhatnak iskolába és vissza, ha igazolják, hogy iskolába járnak. A 62 évnél idősebb nyugdíjasok szintén ingyen utazhatnak a vonatokon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?