Jövőre URH-n a Pátria rádió

Pozsony |

<p>Gyakorlatilag már biztos, hogy 2009-ben ultrarövidhullámon (URH) fog sugározni a Szlovák Rádió magyar adása – tudtuk meg Both Enikőtől, a Pátria rádió igazgatónőjétől. Az viszont még kérdéses, hány régióban lesz fogható a jobban hallható sávon a magyar adás, amelyet most középhullámon sugároznak.</p>

Ahhoz, hogy továbbra is középhullámon maradjon a magyar adás, 35 millió korona (1,16 millió €) többletköltségre van szükség, melyet viszont a rádióról szóló törvény alapján az állam idén már nem köteles állni. Miloslava Zemková, a Szlovák Rádió igazgatónője ezekben a napokban kíván tárgyalni a kialakult helyzetről Robert Fico kormányfővel. Both Enikő szerint akármi is lesz a megbeszélések eredménye, bizonyos régiókban januártól URH-n fog ják sugározni a magyar adást. Ha a rádió nem kapná meg jövőre a több tízmilliós támogatást az államtól, akkor is mindenütt elérhetővé kívánják tenni a Pátriát. „Házon belüli frekvenciákból kell lehetőséget találni arra, hogy ezt megoldjuk” – mondta lapunknak Both Enikő. Zemková a napokban jelezte, ez bizonyos régiókban problémákat okozhat, mivel az ország egyes részein nincs üres URH-frekvencia.
Február elsejétől várhatóan kibővített műsorstruktúrával jelentkezik a Pátria rádió: az adás már a kora reggeli órákban megkezdődik. Both Enikő szerint már csak az kérdéses, reggel 5 vagy 6 órakor kezdődik-e az adás, és délután 6-ig tart majd, mint ahogy most is. „Ez közös prioritásunk a rádió programigazgatójával” – mondta az igazgatónő. Both szerint eznemjelenti automatikusan azt, hogy új munkatársakat venne fel a magyar adás. „Bővülnek az adás készítéséhez szükséges kereteink, de eznem feltétlenül jelent belső állománybővítést”–tettehozzá. (MSZ)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?