Jövő hétfőtől minden diák visszatér az iskolákba

Branislav Gröhling

Hétfőn, május 17-én minden, regionális szinten tanuló diák visszaül az iskolapadokba, tehát az óvodások, az alapiskolások és a középiskolások is. Ezt a szerdai kormányülés után jelentette be Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter. Az egyetemek újranyitása a regionális COVID-automata szerint történik majd.

 

Az oktatási miniszter szerint a művészeti alapiskolák, a szabadidőközpontok és az iskolai klubok is megnyithatják a kapuikat. Gröhling örömét fejezte ki amiatt, hogy az oktatási intézmények újranyitását az egész kabinet támogatta. Hozzáfűzte: az iskolaügyet a kormány prioritásként kezeli.

A tárcavezető kilátásba helyezte, hogy bevezetik az ún. oktatási szemafort. Amennyiben egy iskolában vagy osztályban felüti a fejét a betegség, esetleg járványgóc alakul ki, a regionális közegészségügyi hivatal, vagy az igazgató a fenntartó jóváhagyásával néhány napra bezárathatja majd az intézményt. Gröhling azt ígérte, ilyen esetben felajánlják az adott iskolának az intervenciós tesztelést. Hozzátette: felkészültek a járványhelyzet esetleges romlására is, ebben az esetben radikálisabb lépések várhatók.

A miniszter szerint nagyon kevesen vannak azok a szülők, akik nem akarják iskolába küldeni a gyerekeiket.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?