<p>Az Alkotmánybíróság úgy döntött, hogy a parlament nem sértette meg az alkotmányt azzal, hogy megszüntette a mečiari amnesztiákat.</p>
Jóváhagyta az Alkotmánybíróság a mečiari amnesztiák eltörlését
Ifj. Michal Kováč elhurcolásának ügye így 22 év után a bíróság elé kerülhet.
Az Alkotmánybíróság hat nappal a 60 napos határidő előtt hozta meg a döntést. A tízből nyolc alkotmánybíró támogatta az amnesztiák megszüntetését. Az AB döntéséről a TV Markíza tudósított először, a bíróság ezt egy hivatalos közleményben is megerősítette.
A PARLAMENT 129 SZAVAZATTAL TÖRÖLTE EL MEČIAR AMNESZTIÁIT
Az AB jóváhagyta továbbá Michal Kováč elnöki kegyelmének megszüntetését is, melyet a fiának adott a Technopol-ügy kapcsán.
NEM BIZTOS, HOGY AZ AMNESZTIÁK ELTÖRLÉSE UTÁN SIKERÜL KIVIZSGÁLNI A BŰNTETTEKET
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.