Jön a negyedik oltás az időseknek, és egyre több kórházban vezetik be a látogatási tilalmat

Egyre több kórházban vezetik be a látogatási tilalmat
Pozsony |

Az 50 év felettiek már regisztrálhatnak a koronavírus elleni védőoltás negyedik dózisára, a jövő héttől pedig a 12 év feletti immunhiányos betegek is jelentkezhetnek a készítményért. Eközben egyre több kórházban van szükség az újabb óvintézkedések bevezetésére.

Az egészségügyi minisztérium arra figyelmeztetett, hogy a járvány továbbra sem ért véget, a fertőzöttek száma pedig Európa-szerte növekszik. Ennek ellenére Szlovákiában egyelőre nem nehezedik nagyobb nyomás az egészségügyre. A tárca szerint ennek több oka van, de az egyik legfontosabb, hogy a veszélyeztetett korcsoport körében magas az átoltottság.

„Mivel azonban az oltás utáni immunitás egy bizonyos idő elteltével csökkenni kezd, nőni fog azoknak a személyeknek a száma, akik megfertőződhetnek a koronavírussal”

– olvasható a tárca közleményében.

Éppen ezért úgy döntöttek, hogy szerdától elérhetővé teszik a második kiegészítő dózist az 50 év felettiek számára. A legtöbb átoltottnak ez már a negyedik dózis lesz, kivéve azokat, akik a Jonhson&Johnson oltóanyagát vették fel először, számukra ez a harmadik adag. Az újabb kiegészítő dózisként kizárólag a Pfizer és a BioNTech készítményét lehet kérvényezni, de a minisztérium kiemelte, hogy akik még egyáltalán nem oltatták be magukat, azoknak továbbra is elérhető a Jonhson&Johnson, valamint a Novavax vakcinája.

A második kiegészítő dózis feltétele, hogy legalább 4 hónapnak kell eltelnie az első kiegészítő dózistól, vagy pedig 3 hónapnak attól, hogy valaki átesett a fertőzésen. Regisztrálni továbbra is a megszokott módon, tehát a korona.gov.sk honlapon lehet. Aki nem szeretne előre jelentkezni, nem kötelező, a minisztérium weboldalán elérhető, mikor és hol adják be az oltást regisztráció nélkül.

További újdonság még, hogy a jövő héttől a 12 év feletti immunhiányos betegek számára is elérhetővé teszik a második kiegészítő dózist.

Szlovákia nem az egyetlen ország, ahol most vezetik be a negyedik adagot, Csehországban hétfőtől minden 18 év feletti személy jelentkezhet a vakcinákért, de kifejezetten csak a 60 év feletti korosztály számára javasolják.

Terjed a vírus

Az idős lakosság újbóli átoltása azért is sürgető, mert a naponta azonosított fertőzöttek száma rohamosan nő. Az előző hét kezdetén még napi 820–870 új beteget regisztráltak a PCR-tesztek segítségével, viszont péntekre a számuk már meghaladta az ezret (egész pontosan 1085 fertőzöttet találtak). Ezen a héten vélhetően a napi fertőzöttszám átlaga már 1000 körül fog mozogni, hétfőn ugyanis 982, kedden pedig 1159 koronavírusos beteget jegyeztek. Utoljára április végén, az omikron variáns okozta hullám lecsengésekor voltak ilyen magasak a vírusadatok.

Nem regisztrált esetek

A teljes képhez hozzátartozik, hogy a PCR-tesztek pozitivitási aránya kifejezetten magas, az utóbbi napokban 43 és 47 százalék között mozgott, ami azt jelenti, hogy majdnem minden második letesztelt személynél kimutatták a vírust. A naponta ellenőrzött PCR-minták száma jelenleg 2000 és 2500 között mozog. Ahogy terjed a vírus, várhatóan úgy nő majd a elvégzett tesztek száma is, de ezekkel az adatokkal már nehéz nyomon követni a járványhelyzet alakulását, mivel sokan lehetnek olyanok is, akik az otthon elvégzett teszt után azonnal karanténba vonulnak, és nem jelentkeznek a háziorvosuknál.

A kórházak a mérvadóak

A minisztérium jelenleg azt tartja mérvadónak, hogy mekkora nyomás nehezedik az egészségügyi rendszerre, és szerintük az adatok egyelőre biztatóak. Jelenleg 394 fertőzött szorul kórházi kezelésre, közülük 24-en fekszenek intenzív osztályon, 9-en pedig lélegeztetőgépen. Ha a mostani állapotot összehasonlítjuk a hónap elején tapasztalt helyzettel, akkor azt láthatjuk, hogy valóban nem nőtt rohamosan a betegek száma, hiszen július elsején 294 beteget kellett bent tartani, vagyis százzal kevesebbet, mint most. A neheze azonban még hátra van, hiszen valószínűleg csak az elkövetkező hetekben robban be igazán az újabb hullám. Erre utal például a Szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZSR) friss jelentése is, amelyben a szennyvizekben mért víruskoncentrációról számoltak be. Az adatok azt mutatják, hogy a vizsgált minták 97 százalékában jelen voltak a kórokozó részecskéi, tehát a vírus az ország nagy részében ismét felbukkant.

Kapcsolódó cikkünk

Látogatási tilalom

A növekvő adatok miatt egyre több kórházban döntenek úgy, hogy látogatási tilalmat vezetnek be. Ezek közé tartozik például a dunaszerdahelyi intézmény is, ahol kedden jelentették be az új előírásokat. A látogatási tilalom alól több kivétel is van. Közéjük tartoznak például a végső stádiumban lévő betegek látogatói, illetve azok az egyházi személyek, akik feladják az utolsó kenetet. Szintén bemehetnek a kórházba a kismamák kísérői, illetve azok, akik a kórházi kezelés végeztével a beteget az otthonába kísérik (mindkét esetben csak egyetlen személy mehet be).

A dunaszerdahelyin kívül hasonló látogatási tilalom van érvényben például a rimaszombati, a rózsahegyi, a nagytapolcsányi vagy a homonnai intézményben is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?