Pozsony. Elméletileg főnökénél többet kereshet az európai parlamenti képviselő asszisztense. Míg az euroképviselők bérét az anyaország szabja meg, addig az asszisztenseket az Európai Unió fizeti.
Jól járnak az asszistensek
Néhány cseh politikusnak állítólag hét asszisztense lesz, másoknak négy. Bauer Editnek és Duka Zólyomi Árpádnak három, ebből az egyiket a szlovák állam fogja fizetni, külföldön ketten lesznek, vagyis a 12 ezer euró kétfelé oszlik. Természetesen a teljes összeg nem vándorol az asszisztensek zsebébe, a megfelelő munkakörülmények bebiztosítása komoly öszszegbe kerül odakint, ám ha jól gazdálkodnak, elméletileg főnöküknél is nagyobb lábon élhetnek. A szlovákiai EP-képviselők pozsonyi kollégáik fizetésének a kétszeresét kapják, azaz mintegy 86 ezer jár nekik, ami alig haladja meg a 2000 eurót. „Az Európai Parlamentbe bejutni nemcsak a politikusok, hanem munkatársaik számára is jó üzlet” – olvasható az iDnes internetes oldalon.
A cseh parlament ugyancsak 2000 eurós fizetést hagyott jóvá EP-képviselőinek. Jana Bobošíková, a NOVA televízió műsorvezetője, akinek férje az egyik cseh képviselő uniós munkatársa lesz, megerősítette: az asszisztensi fizetésből nem igazán kell majd téríteni a képviselői irodával öszszefüggő kiadásokat vagy az útiköltségeket, mert e célból további összeget különítenek el Brüsszelben. Ezenkívül a képviselők 260 euró napidíjat is kapnak. (s, sza)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.