Jobban ügyelünk a pénzünkre

pénz spórolás
Pozsony |

A világjárvány során azok is megtanultak spórolni, akik erre eddig nem fordítottak túl nagy figyelmet. Jelenleg a negyedével többen takarékoskodnak, mint korábban.

A járvány kitörése előtt a lakosság nagyjából fele spórolt rendszeresen, az elmúlt hónapokban azonban megugrott azok száma, akik a nehezebb időkre takarékoskodnak – derül ki a Median közvélemény-kutató intézet legfrissebb, az Első Lakás-takarékpénztár (PSS) megrendelésére készült felméréséből.

„A megkérdezettek csaknem negyede vallotta be, hogy a járvány miatt kezdtek el rendszeresen takarékoskodni, átlagosan 6 hónapra elegendő tartalékot halmozva fel” – mondta el Monika Martinková, a Median elemzője. Egyre többen takarékoskodnak lakásvásárlásra vagy a lakás felújítására is. „A felmérésből kiderül, hogy az emberek 60 százaléka átlagosan 100 eurót tesz félre havonta erre a célra. Minden negyedik megkérdezett 100–250 euró közötti, 14 százalékuk pedig ennél is nagyobb összeget is képes félretenni” – mondta el Jozef Plško, a PSS sajtóosztályának a vezetője. Szerinte a férfiak átlagosan nagyobb összeget képesek megtakarítani. Míg ez utóbbiak 22 százaléka tesz félre 250 eurónál nagyobb összeget, a nőknek erre csak a 6 százaléka képes. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?