Jelentősen megnőtt az államfő tekintélye

Pozsony |

<p>Andrej Kiska megválasztása óta sokkal többen bíznak a köztársasági elnökben, mint korábban &ndash; derül ki az IVO társadalomkutató intézet reprezentatív felméréséből.&nbsp;</p>

Míg tavaly ilyenkor – amikor még Ivan Gašparovič töltötte be a tisztséget – a megkérdezettek 48 százaléka bízott meg az elnökben, 49 százaléka pedig nem, most a válaszadók 72 százaléka adott pozitív választ. Kiskában csak az emberek ötöde nem bízik, 6 százaléknyian nem tudták kifejteni véleményüket.

A változás oka, hogy míg Gašparovičot a jobboldali választók döntő többsége elutasította, addig Kiskának nemcsak a jobboldali, de – egyelőre – a baloldali szavazók körében is pozitív a megítélése. Az IVO mérése szerint a Smer választói számára a harmadik legmegbízhatóbb szlovákiai politikus: Robert Fico és Robert Kaliňák után. A kutatás során azt kérték a válaszadóktól, nevezzenek meg három politikust, akiben megbíznak. A smeresek 77 százaléka a miniszterelnököt említette, Kaliňákot és Kiskát 37–37 százaléknyi kormánypárti választó. Az államfő az SNS-t kivéve az összes párt szimpatizánsainál benne van az első háromban, sőt, az SDKÚ és az MKP választói számára Kiska a leginkább megbízható politikus. Az SDKÚ válságát mutatja, hogy Kiskát (37%) Iveta Radičová – aki két éve már nem tagja a pártnak – követi 33 százalékkal, Pavol Frešo pártelnök csak 20 százalékot kapott. Az MKP-nál Kiskát (36%) Berényi József (36%) és Csáky Pál (35%) követi.

A köztársasági elnök megítélése egyébként hagyományosan sokkal pozitívabb, mint a kormányé, a parlamenté vagy az Alkotmánybíróságé. A kormányban az emberek 38 százaléka bízik meg, a törvényhozásban 39 százalék, az AB-ben 36 százalék. Mindhárom alkotmányos szerv esetében 58 százalékos az elutasítás aránya.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?