Javul a levegő minősége Szlovákiában

légszennyezés
Pozsony |

Javul a levegő minősége és csökken a lerakón tárolt települési hulladék mennyisége Szlovákiában. Ennek ellenére növekszik a környezet romló állapotának számlájára írható megbetegedések száma. Erre az összefüggésre figyelmeztet a Környezet állapotáról szóló 2017. évi jelentés „év témája” című fejezete, mely a Közegészségügyi Hivatallal együttműködve készült.

A környezeti állapotjelentés szerint hosszú távon csökken az üvegházhatású gázok kibocsátása, köszönhetően például a kibocsátási egységek kereskedelmi rendszerének. Nem sikerül ugyanakkor csökkenteni a közúti közlekedésből vagy a háztartási tüzelésből származó kibocsátást. Ezen felül Szlovákia egyre inkább érzékeli az éghajlatváltozás negatív következményeit, melyek a változékony időjárásban, az átlagon felüli éves hőmérsékletben vagy a lokálisan, kis területen jellemző extrém csapadékmennyiségben nyilvánul meg. Az év témája fejezet figyelmeztet az olyan egészségügyi kockázatokra is, mint a kullancsveszély vagy az elhúzódó pollenszezon. Az utóbbi években nőtt az éghajlatváltozással összefüggésbe hozható hőguta vagy napszúrás miatt kórházi kezelésre szorulók száma.

Kiderül a jelentésből az is, hogy csökken az egyéb szennyezőanyag-kibocsátás. Viszont néhány határértéket továbbra sem sikerül betartani. 2017-ben például a PM10 és PM2,5 szálló por, a benzopyrén és a talajközeli ózon koncentrációja lépte át az egészségügyi határértéket.

Tavaly közel 34 százalékkal nőtt a hulladéktermelés a 2016-os adatokhoz képest, amiért főleg az út- és vasútépítés a felelős. Minden lakos 393 kg hulladékot dobott ki, ami 33 kg-val több mint egy évvel korábban. Az uniós tagállamokkal összehasonlítva ez azonban még mindig egy alacsony szám. A tárolt hulladék mennyisége 5 %-kal csökkent, 61 %-ot ért el, az újrahasznosítás aránya pedig 6 %-kal magasabb, mint 2016-ban, elérte a 29 %-ot.

Továbbra is jó minőségű az ivóvíz.  Tavaly az ivóvízminták 99,74 %-a megfelelt a higiéniai követelményeknek. Nőtt a szennyvízhálózatra csatlakozott lakosok száma, de még így is csak a teljes lakosság 67,72 %-át teszik ki. A települések nem egész 40 %-ában épült ki a csatornahálózat. 

A teljes jelentést itt találja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?