Januártól tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére, az ágazat örül az emelésnek ugyanakkor arra is emlékeztetnek, hogy a tanárok bére még így sem közelíti meg a többi diplomás átlagkeresetét.
Januártól nő a pedagógusbér
Az oktatási minisztérium éves költségvetésében 200 millió eurót különítettek el a pedagógusok idei béremelésére. A kollektív szerződés értelmében a korábban szeptemberre tervezett 6 százalékos emelés helyett januártól 10 százalékkal emelkedik a tanárok fizetése – beleértve az egyetemi oktatókat, a tudományos dolgozókat és a doktoranduszokat is. Sőt, a kollektív szerződés alapján 2020 januárjától újabb 10 százalékos béremeléssel számolhatnak.
A tanárok kezdő fizetése így a tavalyi bruttó 690 euróról, a 10 százalékos béremelést követően, idén 759 euróra nő. Számos pedagógus szerint a mostani emeléssel pusztán a korábbi évek mulasztásait hozza be a kormány, s a pedagógusok bére továbbra iselmaradazátlagkeresettől. Kelet-és Közép-Szlovákiában ez az összeg már viszonylag elfogadhatónak számít, Nyugat-Szlovákiában viszont ilyen összegért képtelenség hosszú távon megtartani az informatika-, illetve nyelvtanárokat. Ráadásul az utóbbi időben már matematika- és fizikatanárokból is hiány van.
Vladimír Crmoman, a Szlovák Pedagóguskamara tagja szerint arra kellene törekedni, hogy a tehetséges fiatal tanárok a pályán maradjanak. „A trend viszont az, hogy 3-4 év után távoznak az oktatásügyből – állítja Crmoman. Peter Pellegrini (Smer) kormányfő ősszel jelezte, az oktatási tárca és a pénzügy feladatul kapta egy olyan terv kidolgozását, amellyel jelentősen emelkedhetne a kezdő pedagógusok bére. Martina Lubyová (SNS-jelölt) oktatási miniszter a Markíza tévének elmondta, hogy már körvonalazódik a kezdő pedagógusok béremelésének modellje, melyet úgy akarnak beállítani, hogy az összeg ne lépje túl a például 15-20 éve pályán levő kollégáik bérezését, ugyanakkor az ágazatba csábítsa a tehetséges fiatalokat. A kezdő pedagógusok béremelésének pontos mechanizmusa egyelőre nem ismert. Ugyanakkor Lubyová 9 százalékos béremelésről beszélt már a szeptembertől munkába álló kezdők részére. Az intézkedés részét képezné az is, hogy a magasabb kezdő fizetés fejében a fiatalok bére lassan emelkedne. Egy ideig alacsonyabb összeget kapnának a ledolgozott évek után. Ha ezt az elképzelést sikerül megvalósítani, akkor szeptemberben a kezdő tanárok 820 euróért léphetnek munkába. (Markíza, TASR, ie)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.