Januártól egy összegben jár az egyszeri anyasági támogatás

Pozsony |

<p>Egy összegben egyesítette a parlament tegnap a születéskor járó egyszeri anyasági támogatást. Az összeg a gyakorlatban nem változik, 829,86 euró lesz.</p>

Ekkora összeget kapott korábban is az anya, csak két részletben: az anyasági támogatás 151,37 euró, míg az ehhez járó kiegészítés 678,49 euró volt. A törvény januárban lép életbe. Az új szabályozásnak megfelelően a születéskor járó egyszeri anyasági támogatás – nem tévesztendő össze a 34 hétig járó, havonta folyósított anyasági támogatással – kétszintű lesz: az első három gyermek esetében érvényes a 829,86 euró, a további gyerekek esetében 151,37 eurót fizet majd az állam. A támogatás megszerzésének új feltétele, hogy a szülő itt éljen Szlovákiában. A szociális ügyi minisztérium ezzel azt szeretné megakadályozni, hogy a támogatáshoz azok is hozzájussanak, akik tartósan külföldön dolgoznak, de továbbra is rendelkeznek szlovákiai lakhellyel. Az ikreknek magasabb támogatás jár majd. A jogszabály szerint minden gyereknek 75,69 euróval magasabb összeg jár, ha az ikrek közül legalább kettő megérte a 28 napos kort. A támogatás jár minden gyereknek akkor is, ha az anya az első, második vagy harmadik szülésekor ikreket szül, vagyis a családban háromnál több gyerek van. Az anyaságitámogatás-kiegészítés nem jár annak az anyának, akinek a korábban született gyermekét állami gondozásba vették, a gyermekét örökbe fogadták vagy már a későbbi örökbe fogadóknál van, esetleg gyámot rendeltek ki hozzá. A támogatás feltétele az is, hogy az anya a terhesség negyedik hónapjától kezdve rendszeresen részt vett ginekológiai ellenőrzésen. A támogatást az anya kérheti, az apa csak akkor igényelheti, ha az anya szüléskor meghalt vagy a gyereket a bíróság az apának ítélte. Indokolt esetben ezt a támogatást is a községi hivatalnak folyósítja a szociális ügyi hivatal. Erre két esetben van lehetőség: ha megalapozott az a feltételezés, hogy a támogatás összegét a jogosult nem a célnak megfelelően használja fel, illetve akkor, ha a támogatás megítéléséről való döntéskor a családi pótlékot is a község kapja eseti gondnokként. (lpj, TASR) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?