Januártól 30 eurót kérhetnek a kezelésért

orvos előjegyzés illusztráció

Januártól újra lehetőség lesz pénzért időpontot kérni az orvosoknál. A törvény értelmében a rendelési órákon kívül is meg lehet majd látogatni az orvosokat, azonban az ellátásért fizetni kell. 

Az egészségügyi tárca hangsúlyozta, hogy hiába törölték el korábban az előjegyzést, voltak orvosok, akik így is visszaéltek a kínálkozó lehetőségekkel. „A minisztérium ezért úgy döntött, hogy a szakma képviselőinek véleményére alapozva újra bevezeti az előjegyzést, azonban oly módon, hogy ez semmiképp se menjen a hagyományos rendelési órák alatt várakozó páciensek rovására” – közölte Andrea Kalavská (Smer) egészségügyi miniszter. 

A januárban életbe lépő törvény lehetőséget biztosít az orvosoknak, hogy úgynevezett kiegészítő rendelési órákat vezessenek be. Ezt azok a betegek vehetik igénybe, akik nem szeretnének a hagyományos rendelési órákban várakozni. A páciensek megegyezhetnek majd az orvossal egy konkrét időpontban, ezért az ellátásért azonban fizetni kell. A pénzösszeg nagysága az elvégzett vizsgálatoktól függ, de az orvos legfeljebb 30 eurót kérhet a betegtől. „Viszont ez nem azt jelenti, hogy minden páciensnek 30 eurót kell majd fizetnie. Az orvosoknak fel kell tüntetniük az egyes vizsgálatok árjegyzékét a rendelőikben, így a betegek könnyen tájékozódhatnak az árakról. A számítások szerint egy átlagos látogatás ára 7 és 10 euró között lehet” – állítja a minisztérium. 

Mária Lévyová, a Páciensek Jogvédő Szövetségének (AOPP) elnöke pozitívan értékelte az intézkedést. „Néhány évvel ezelőtt még legálisan lehetett fizetni az orvosoknak az előjegyzésért. Nagyjából 10 euróért előnyhöz jutottak azok az emberek, akik nem akartak várakozni a hagyományos rendelési órák alatt. Így viszont azok a páciensek, akik az anyagi helyzetük miatt nem engedhették meg maguknak, hogy fizessenek, igazságtalannak tartották, hogy mások pénzért előnyhöz jutnak. Ezekkel az intézkedésekkel viszont mindkét fél jól jár. A hagyományos rendelési órák alatt az orvosok pedig több olyan beteget láthatnak el, akik nem szeretnének pluszkiadásokat maguknak” – mondta a szövetség elnöke. 

Bastrnák Tibor, a Híd frakcióvezetője hangsúlyozta, hogy az orvosok számára ez nem kötelesség, hanem lehetőség. „Az orvosoknak nem lesz kötelező kiegészítő rendelési órákat beiktatni. A tárca viszont ezzel motiválhatja őket, hogy még több beteget lássanak el. Az orvosok sajnos így is rá vannak kényszerítve, hogy a hagyományos órákon kívül rendeljenek a sok beteg miatt, viszont ezt eddig ingyen csinálták” – magyarázta Bastrnák. 

Jövőre újra lehetséges lesz pénzért időpontot kérni a rendelőkben, viszont nem a hagyományos rendelési órák alatt, hanem az úgynevezett kiegészítő rendelés idején. Ilyenkor azokat a betegeket látja majd el az orvos, akik nem szeretnének a hagyományos rendelés alatt várakozni, és hajlandóak maguk megtéríteni az orvosi kezelés költségeit. Az egészségügyi minisztérium hangsúlyozta, hogy minden orvosnak kötelező lesz a váróteremben kifüggeszteni egy árjegyzéket a kezelések áráról. Az orvosok legfeljebb 30 eurót kérhetnek el egy ellátás során. 

A kiegészítő rendelési órák legkorábban 13 órától kezdődhetnek, és maguk az orvosok dönthetik el, hogy meddig tartanak. A törvény viszont azt a feltételt szabta, hogy a heti kiegészítő órák száma nem haladhatja meg a hagyományos rendelési órák 30 százalékát. Vagyis ha egy orvos 30 órát rendel, a heti kiegészítő órák száma nem lehet több 9 óránál. 

Önkéntes intézkedés 

A módosított feltételek a betegek számát is érintik. Egy orvos egy hónapban nem láthat el több beteget a kiegészítő rendelési órák alatt, mint a hagyományos rendelés alatt ellátott betegek 30 százaléka. A kiegészítő órákra csakis elektronikus formában lehet bejelentkezni, telefonon vagy személyes konzultáción nem. Erre azért van szükség, mert a tárca folyamatosan ellenőrizni fogja, hogy az orvosok betartják-e az előjegyzés új szabályait. Az időpont megrendelése után legkésőbb 20 napon belül el kell látni a beteget. 
A tárca intézkedései nem kötelezőek, vagyis az orvosok maguk dönthetnek arról, hogy szeretnéneke a hagyományos órákon kívül is rendelni. A kiegészítő órák nem vonatkoznak a sürgősségi, valamint a fogorvosi ellátásra. 

A szakma elégedett 

A szakmai közvélemény pozitívan fogadta a minisztérium intézkedéseit. Marián Šóth, a Magánorvosok Szövetségének (ASL) elnöke szerint az új rendszer lehetővé teszi majd az orvosok számára, hogy hatékonyabban bonyolítsák le a betegellátást. „Azok, akik nem szeretnének várakozni, most lehetőséget kapnak, hogy egy átlátható rendszerben fizessenek az ellátásért. Ezzel pedig nem fogják azokat megelőzni, aki az anyagi helyzete miatt nem engedheti meg a pluszköltségeket” – közölte az ASL vezetője. 
Mária Lévyová, a Páciensek Jogvédő Szövetségének (AOPP) elnöke úgy véli, hogy az intézkedéseknek köszönhetően csökkenhet majd a korrupció a betegellátásban. „Ez a rendszer a páciensek érdekét szolgálja. Ráadásul a kiegészítő óráknak köszönhetően több idő marad azoknak az ellátására, akik nem tudnak fizetni” – jelentette ki Lévyová. 

SaS: dupla költség 

Jana Cigániková, az SaS parlamenti képviselője tegnap délelőtti sajtótájékoztatóján bírálta az egészségügyi tárcát. Elmondása szerint ezzel az intézkedéssel a tárca kizsákmányolja a betegeket. „Azok az emberek, akik sokat dolgoznak, és nem engedhetik meg maguknak, hogy délelőtt menjenek el az orvoshoz, sajnos kétszer fognak fizetni az ellátásért. Ugyanis az egészségbiztosítóknak ők is ugyanúgy fizetnek, mint mindenki más, viszont a befizetett pénzükért nem kapják meg a gyógykezelkést” – jelentette ki a parlamenti képviselő. Cigániková hozzátette, hogy az SaS nincs ellene a kiegészítő rendelési óráknak, azonban a tárca meggondolatlanul dobálózik a betegek pénzével. „A betegek legfeljebb 30 eurót fizethetnek egy ellátás során. Ezek szerint, ha az orvosoknak több vizsgálatot kell elvégezniük, és túllépik a 30 eurós keretet, akkor hazaküldik a beteget, és egy másik időpontra újra berendelik. Itt lehet, hogy megint 30 eurót kell majd fizetniük. Ez így elfogadhatatlan. A megoldás az lenne, ha a tárca nagyobb nyomást gyakorolna az Általános Egészségbiztosítóra, hogy még intenzívebben működjön együtt az orvosokkal, hogy azok több pénzt kaphassanak az ellátásra” – mondta Cigániková. 

A Híd üdvözli a lépést 

Bastrnák Tibor, a Híd frakcióvezetője helyénvaló intézkedésnek tartja az új előjegyzési rendszert, hiszen csökkenti a betegek számára a várakozási időt, és az orvosoknak sem fog kelleni ingyen dolgozniuk a hagyományos rendelési órák lejárta után. Cigániková állításait populizmusnak nevezte. „Nemrég ő volt az, aki a parlament elé terjesztett egy törvényjavaslatot, melyben a betegektől 10 eurót kért volna azért, hogy másokat megelőzve gyorsabban kapjanak ellátást. A páciensek ezen kívül semmilyen más szolgáltatást nem kaptak volna, csupán azt, hogy előbb bejutnak. Ha valaki beterjeszt egy ilyen javaslatot, majd a másik rendszert bírálja, azt csak populistának lehet hívni” – mondta lapunknak a Híd frakcióvezetője. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?