<p>A szlovákiai vállalkozóknak pár hetük maradt a gépkocsiadó befizetésére: a végső határidő január 31. Milyen díjszabásra számíthatnak idén?</p>
Január végéig be kell fizetni a gépkocsiadót
A gépkocsiadó esetében azon – vállalkozásra használt – gépjárművek után kell adózni, amelyek az M (személyautók, autóbuszok) N (tehergépkocsik), O (pótkocsik) vagy L (motorbiciklik, robogók) kategóriába tartoznak. „A gépkocsiadóról szóló törvény szerint a 900–1200 köbcentiméteres motorral felszerelt személyautók tulajdonosai 80 eurót fizetnek, az 1200–1500 köbcentis motorok esetében az éves alapdíj 115, az 1500–2000 köbcentisek esetében pedig 148 euró” – nyilatkozta Patrícia Macíková, a központi adó- és vámhivatal szóvivője. Az adó nagysága azonban függ az autó korától is. A 3 évnél nem öregebb gépkocsik tulajdonosai például 25 százalékos kedvezményre számíthatnak, a 3–6 éves autók esetében a kedvezmény 20, a 6–9 éves autók esetében pedig 15 százalék. A 9–12 év közötti autók tulajdonosai a fent jelzett alapdíjat fizetik, míg a 12–13 éves autók esetében az adó az alapdíjnál 10, az ennél öregebbek esetében pedig 20 százalékkal nagyobb.
A gépkocsiadó korábban a megyei önkormányzatok kasszájába folyt be, a 2014-ben elfogadott módosítás szerint azonban ezt elvették a megyéktől. 2015-től így közvetlenül az államkassza bevételeit gyarapítja, az adó nagyságát pedig a kormány határozza meg. Az éves díjat a területileg illetékes adóhivatalnál kell befizetni. Az adóval kapcsolatos részletekről a vállalkozók reggel nyolc és délután négy óra között a központi adó- és vámhivatal telefonszámán (048/431 72 22) érdeklődhetnek. Bővebb információkkal szolgálnak azonban a központi adó- és vámhivatal honlapján is. (mi)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.