Pozsony. Amióta Szlovákia tagja az Európai Uniónak, az európai jog a hazai fölé van rendelve, nyugodtan lehet uniós ítéletekre hivatkozni, a külföldi precedenseket alapul venni. Erre azonban idáig alig került sor, ugyanis a hazai jogászok többsége nem ismeri az európai jogot.
Itthon is hivatkozhatunk uniós bírósági döntésekre
Annak érdekében, hogy a hazai jogászok színvonalasabb szolgáltatásokat nyújthassanak ügyfeleiknek, az ügyvédi kamara és az Eurojuris polgári társulás közös képzési programot szervez. Az Európai ügyvéd elnevezésű projekt keretében szemináriumokat tartanak az európai jog konkrét szakterületeiről, például a kereskedelmi, fogyasztóvédelmi, végrehajtói, büntető-, munka- és emberjogi kérdésekről, a munkaerő és a szolgáltatások szabad áramlásával, a külföldi cégalapítással összefüggő gyakorlati dolgokról, más országok ítéleteinek a szlovákiai alkalmazásáról, érvényességéről. Ezenkívül lesz angolnyelv-tanfolyam, s a számítástechnikai ismeretek elsajátítására is nagy hangsúlyt fektetnek, ugyanis az összes ügyvéd számára hozzáférhetővé teszik az európai joggal összefüggő tudnivalókat, a nemzetközi ítéleteket, s ezeket magyarázattal is ellátják. Michalková szerint fontosnak tartja a hazai ítélet- és törvénymagyarázatok közzétételét, mert ez csak javítja az ügyvédek és a bírók közötti kommunikációt. A projektet az Európai Szociális Alapból pénzelik, 8 millióba kerül, s a kamara a költségek 5 százalékát állja. Az ügyvédek ingyen vehetnek részt a képzésen. (sza)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.