Ismét Erdélybe érkezett Károly herceg

Kolozsvár |

<p>Ismét erdélyi magánlátogatáson tartózkodik Károly herceg brit trónörökös.</p>

A román hírügynökségek nem hivatalos értesülései szerint Károly herceg szerda délután különjárattal érkezett a marosvásárhelyi repülőtérre, ahonnan a székelyföldi Miklósvárra utazott erdélyi barátja, Kálnoky Tibor gróf kastélyába. Az Agerpres hírügynökség értesülése szerint a herceg három napot tölt Erdélyben, ahol Kovászna, Maros és Brassó megyei műemlékeket látogat meg. Csütörtökön a Maros megyei Szászkézdre várják.

A Mediafax hírügynökség úgy tudja, hogy a trónörökös erdélyi látogatása során sok időt szeretne a szabadban tölteni, erdei és falusi sétákra készül. Azt tervezi, hogy több olyan Brassó megyei településre is ellátogat, ahol még nem járt.

Károly herceg legutóbb tavaly májusban látogatott Erdélybe, ahol korábban a Kovászna megyei Zalánpatakon és a Brassó megyei Szászfehéregyházán vásárolt egykori parasztházakat és birtokokat, amelyeket a helyi hagyományoknak megfelelően újíttatott fel. Többször is lelkesen nyilatkozott az ember és a környezet sajátos erdélyi viszonyáról, amelyet szerinte Európa más tájain már alig lehet megtalálni. Az idei húsvéti ünnepeket fia, Harry herceg töltötte barátai társaságában a zalánpataki birtokon.

A brit királyi család erdélyi gyökerekkel is rendelkezik. II. Erzsébet királynő ükanyja, Rhédey Klaudia a Maros megyei Erdőszentgyörgyön született 1812-ben, és az ottani Rhédey-kastélyban nevelkedett.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?