Ismét csőd fenyegeti a Váhostavot

Pozsony |

<p>A Váhostav csődegyezségének a végét is jelentheti, hogy Petra Garbišová csődbiztos indokolatlanul a vállalat hitelezői közé sorolta annak egykori munkatársát.&nbsp;</p>

Martin Buňák áprilisban távozott a Váhostav igazgatótanácsából, 14 937 euró lelépőben állapodott meg a vállalattal, ami háromhavi bérének felelt meg. Mivel a vállalat nem fizette ki az összeget, a pénzt a csődvédelmi eljárásban igényelte.

A hatályos jogszabályok értelmében azonban Buňák követelését, mivel belső ember volt és belelátott a Váhostav anyagi helyzetébe, csak az utolsók között lehet kifizetni. Azután, hogy a Váhostav rendezte a beszállítóknál felhalmozott tartozását. Petra Garbišová megsértette a jogszabályt, mivel a férfi követelését a többi hitelező közé sorolta, aminek következtében Martin Buňák 747 euró helyett 2800 eurót kaphat, ha az ügyben eljáró bíró jóváhagyja a csődegyezséget. Korábban volt már példa arra, hogy a követelések helytelen besorolása miatt, a Nagyszombati Járási Bíróság nem hagyta jóvá egy cég csődvédelmi eljárását és az adott vállalat csődbe ment.

Katarína Bartalská bírónak május 22-ig kell döntenie a Váhostav csődegyezségről. A Sme napilap információi szerint a csődvédelmi eljárásban több vitatható követelés is szerepel. A Finasist cég 2014 májusában 7 millió euró hitelt adott a Váhostavnak egy másik offshore cégen keresztül. Lapértesülések szerint nincs rendben a Lomark offeshore cég – melynek vezetésével évekig a Váhostav jelenlegi igazgatója, Marián Moravčík volt megbízva – követelésének besorolása sem. Az ügyben az utolsó szót Bartalská mondja ki jövő pénteken.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?