Irodalmi társalgó

A fenti átfogó és sokat sejtető címmel várta az érdeklődő nagyközönséget a Magyar Köztársaság pozsonyi Kulturális Intézete (www.magyarintezet.hu) arra a november közepi (ráadásul szerdai) estre, melynek vendége és főszereplője Podmaniczky Szilárd (www.podmaniczky.com) volt. Vele, szemben a közönséggel, mely számát és érdeklődését tekintve is nagy volt, Németh Zoltán beszélgetett — mindketten tagjai a Szépírók Társaságának, mely írószervezetet (www.szepiroktarsasaga.hu) az estre szóló meghívóban talán éppen ezért volt társszervezőként feltüntetve. Németh Zoltán láthatóan-hallhatóan felkészülve érkezett, és csak saját jól fölfogott érdekében nem beszélt másfél órán át a messziről érkezett szerzőről, valamint annak életművéhez is igyekezett nagy vonalakban közelíteni csak, egyúttal alátámasztva első bejelentését, mely szerint mindig is szerette Podmaniczky Szilárd prózáját, napjainkig bezárólag. Mindenesetre elhallgattuk-néztük volna tovább is.

A szerző a társalgónak ebben a kezdeti szakaszában poénos figuraként körvonalazódott a hallgatóság lelki szemei előtt, majd amikor átvette a szót, s felolvasott műveiből, maga is ezt a karakterét igazolta. (Az üvegvisszaváltó automatába fenékkel behelyezendő üveg története nemcsak hangos tetszést váltott ki, helyenként a széken-fenéken maradás esélyeit is kétségessé tette.) Ekkorra kiderült, mire jó a szerzői rutin: arra például, hogy ügyet se vessen a befogadói visszhangra, hanem csak fapofával olvasson, mikéntha önmagának. Németh Zoltán közbevetőleg kitért a faviccek műfajspecifikus kérdéskörére (ezen belül az örkényi „tragikus” egyperecesek és a Podmaniczky-féle parodisztukus ötpercesek közti párhuzamra), s a társalgót enyhe fűrészporillat lengte be. A vége felé az esztétikai tapasztalat is átadta helyét a konkrétabbnak. Németh Zoltán egy futó hasonlattal (a nem tornázásra használt tornacipő példáját hozva elő) világította meg a baudrillard-i szimulákrum fogalmának mibenlétét, a szerző pedig ismertette, mi a teendő, ha a horgászember nem szeretne úgy táncolni, ahogy a horgászegylet fütyül neki, valamint ugyanezt az íróember és a könyvkiadó összefüggésében. (Alapít magának ezt is, azt is.)

Bő három éve járt Podmaniczky Szilárd legutóbb Pozsonyban, akkor a Benyovszky Krisztián és Forgács Miklós vezette Irodalom és… című sorozat egyik fejezetében (Irodalom és erotika; Gács Annával), többek emlékezete szerint akkor is sokat derültünk. Most Podmaniczky Szilárd Idegpályáim emlékezete című új kisprózakötete szolgáltatta az apropót, továbbá ennek történetei, s végül, de nem utolsósorban e történetek szavainak történetei. Apropó: Pozsony után a szerző Dunaszerdahelyen is járt, s meg sem állt Szepsiig és Királyhelmecig, kazinczysan kikerekítve szlovákiai körútját. (cs)