114 új intézkedés fogja javítani a vállalkozói környezetet

Richard Sulík
Pozsony |

Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnök kormánya 114 olyan törvénymódosítást hagyott jóvá, amely a vállalkozói környezet javításához és az ország gazdaságának az újraindításához járul hozzá. A Gazdasági Minisztérium által kidolgozott törvényt, amelyet lex koronának is neveznek, a parlament következő ülésén, rövidített eljárásban kellene jóváhagyni.

„A törvényjavaslat célja a vállalkozói szektor sokoldalú támogatása olyan intézkedések formájában, amelyek segítenek újraindítani a gazdaságot a COVID-19 betegség utáni időszakban. A törvényjavaslat adminisztratív jellegű rendelkezéseket tartalmaz, és eltávolítja a kis- és középvállalkozók, valamint az egyéni vállalkozók előtt álló bürokratikus akadályokat” – közölte a gazdasági minisztérium.

A törvény rendelkezik például a közigazgatási eljárási díjak összegéről, a vállalkozók több bejelentési kötelezettségét is eltörli, újabb hét nappal bővíti a Szociális Biztosítóval szembeni kötelezettségek teljesítésének időkeretét, stb.

Azoknak a kereskedőknek, akik nem árulnak kimért árut, ezentúl nem lesz kötelező mérleggel rendelkezniük arra az esetre, ha a vásárló ellenőrizni szeretné a vásárolt áru tömegét. Az elfogadott módosítások szerint a vállalkozóknak nem fog kelleni elérhetővé tenniük az eKasa elektronikus pénztárgép által előállított pénztári bizonylatokat az árusítóhelyeken.

Az elfogadott törvény szerint ezentúl nem lesz kötelező ráragasztani a jármű szélvédőjére azt az ellenőrző matricát, amely a jármű műszaki és környezetvédelmi vizsgálatát igazolja. A vállalkozóknak továbbá több idejük lesz arra, hogy az adóügyi ellenőrzésről szóló jelentésre reagáljanak. Az időkeretet a jelenlegi 15 munkanapról a jelentés kézbesítésétől számított 30 munkanapra növelték.

A törvény egyes rendelkezései, miután ezeket a parlament is jóváhagyta, különböző időpontokban lépnek érvénybe – némelyek már júliustól kezdődően.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?