Indulatoktól fűtött kampányestet tartott Matovič Nagymihályban

Igor Matovič

Igor Matovič (OĽaNO) hétfőn nyugodt párbeszédet szeretett volna folytatni Nagymihályban azokkal, akik tőle eltérő véleményen vannak. A találkozón – Rastislav Káčer és Jaroslav Naď korábbi, szintén Nagymihályban tartott vitaestjéhez hasonlóan – most sem maradtak el az indulatok.

A Markíza Televízió helyszíni beszámolója szerint a teremben körülbelül 500-an gyűltek össze, akik Matovičot tapssal fogadták. 

Az OĽaNO elnöke ezt követően ígéretet tett arra, hogy az emberek bármit kérdezhetnek tőle, ő válaszolni fog. Az első kérdést után a légkör megváltozott, a nemtetszésüket nyilvánítók bekiabálásai a támogatók tapsával váltakozott. Körülbelül húsz perc után a beszélgetés irányíthatatlanná vált, a hallgatóság eközben a mikrofonért veszekedett.

A legtöbben a koronavírus-járványról és a szegénységről kérdezték Matovičot, emellett azokat a kérdéseket is feltették, amikre egy héttel korábban, Naď és Káčer közönségtalálkozóján nem volt alkalmuk.

Matovič azt állította, testőri védelem nélkül utazott Nagymihályba, akiknek visszavonásig szabadnapot adott. „Minden nap érkeznek levelek arról, hogy valaki le akar lőni. (...) Ha valaki le akar lőni, lőjön le” – jelentette ki Matovič azzal, hogy az illetékes hivatal úgy ítélte meg, hogy testőri védelemre lenne szüksége, ő azonban ennek ellenére is elutasította azt.

Pavol Strúhar politológus szerint Matovič tudatosan, előre megfontolt szándékkal döntött így, hiszen a testőri védelem jár számára, de ha önként lemond róla, abból akár politikai előnyt is kovácsolhat. A szakember emellett arra figyelmeztet, hogy a választási kampány elkezdődött, a politikusok pedig mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a lehető legjobb színben tüntessék fel magukat.

(tvnoviny.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?