Indítványozták Kočner és Rusko letartóztatását

pavol rusko
Pozsony |

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) pénzügyi rendőrségi egysége eljárást indított Marian Kočner és Pavol Rusko ellen pénz- és értékpapír-hamisítás, valamint az igazságszolgáltatás akadályozása ügyében.

Erről Martin Wäldl, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője tájékoztatott csütörtökön.
 

A szóvivő hozzátette: mindkét személyt őrizetbe vették, és indítványozták előzetes letartóztatásukat. Az indítványt a Speciális Ügyészi Hivatal ügyészének kell jóváhagynia.
 

Marian Kočner vállalkozó, valamint Pavol Rusko volt gazdasági miniszter és a Markíza TV volt igazgatója ellen 70 millió euró értékű váltók hamisítása ügyében indult eljárás. Pavol Rusko jogi képviselője kilátásba helyezte, hogy panasszal élnek az eljárás ellen.

Kočnert még szerdán (6.20.) vette őrizetbe a NAKA. Csütörtök reggel kihallgatták a rendőr-főkapitányságon Pavol Ruskót is, aki a vallomástétel után elhagyta az épületet, később mégis őrizetbe vették. Erről a rendőrség közösségi oldalán tájékoztattak.

Kapcsolódó cikkünk

A két gyanúsított visszautasítja, hogy hamisították volna a négy, 2000-es keltezésű váltót, melyből három ügyében bírósági tárgyalás is folyik. Marian Kočner cége ugyanis a váltókkal összefüggésben beperelte Pavol Ruskót és másodsorban a Markíza tévétársaságot, összesen több mint 42 millió euró kifizetését követelve. Az egyik ügyben a bíróság első fokon Marian Kočner javára döntött, az ítélet nem jogerős.

A Markíza TV korábban feljelentette Kočnert és Ruskót értékpapírok hamisításának és az igazságszolgáltatás akadályozásának gyanúja miatt. „A NAKA eljárása azt bizonyítja, hogy a gyanú, amit a Marian K. és Pavol R. ellen tett feljelentésünkben megfogalmaztunk, komolynak tekinthető” – reagált a tévétársaság a csütörtöki történésekre.

A Markíza TV képviselői már a per kezdetétől kétségbe vonják a váltók eredetiségét, ezzel összefüggésben bizonyítékokkal is szolgáltak. Peter Papanek, a tévétársaság képviselője elmondta: a per tárgyát képező váltók nem szerepelnek sem a Markíza könyvelésében, sem azoknak a cégeknek a könyvelésében, melyek állítólagos tulajdonában voltak még a jogosulatlan igények támasztása előtt. „Állítjuk, hogy ez az egész történet, mely Marian Kočner műhelyében készült, kitalált, a váltók nem 2000-ben készültek, hanem később, akkor, amikor Pavol Rusko már nem volt a Markíza TV hivatalos képviselője” – tette hozzá Papanek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?