Igyekeznek mielőbb felmérni a földrengés okozta károkat

Ódor Lajos

A kormány mindent megtesz azért, hogy a lehető leghamarabb felmérje és dokumentálja a kelet-szlovákiai földrengés okozta károkat, és javaslatot tegyen a lehetséges megoldásokra – mondta Ódor Lajos kormányfő, és hozzátette, Szlovákiában olyan szabályok vonatkoznak a válsághelyzetek kezelésére, amelyeket nem lehet megkerülni.

„Tisztában vagyunk vele, hogy a vagyonunkban keletkezett károk, akár kicsik, akár nagyok, megnehezítik az életünket, a mindennapjainkat. Minden tőlünk telhetőt megteszünk a földrengés hatásainak enyhítéséért, hogy az élet mielőbb visszatérhessen a normális kerékvágásba” – mondta Ódor.

A miniszterelnök kiemelte, hogy a földrengéssel kapcsolatos károk felmérése és az elbírálás folyamatban van, a járási hivatalok válságkezelésért felelős részlegei intézik ezeket az ügyeket. A hivatalok ezután összesítik a javaslatokat, majd a kormány elé terjesztik a dokumentumokat.

A miniszterelnök köszönetet mondott mindenkinek, aki segít a károk dokumentálásában és a helyreállításban. Hozzátette, örül, hogy a földrengésnek nem voltak áldozatai, és senki sem sérült meg.

Hétfő este 4,9-es lokális magnitúdójú földrengés volt Kelet-Szlovákiában, 17,8 kilométeres mélységben, a rengés epicentruma a Varrannói (Vranov nad Topľou) járásban található Gyapár (Ďapalovce) községben volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?