„Ifjú szivekben élek s mindig tovább…”

„Az Ifjú Szivek 50 éve” – ezzel a címmel jelent meg az AB-ART kiadó gondozásában egy nagyon értékes, tartalmas könyv. Az ötven éve működő tánc-, zene- és dalegyüttes fél évszázad alatt végzett hatalmas munkáját taglalja, és emel számára már semmi módon nem negálható emléket.

„Az Ifjú Szivek 50 éve” – ezzel a címmel jelent meg az AB-ART kiadó gondozásában egy nagyon értékes, tartalmas könyv. Az ötven éve működő tánc-, zene- és dalegyüttes fél évszázad alatt végzett hatalmas munkáját taglalja, és emel számára már semmi módon nem negálható emléket. Hangsúlyozom ezt főleg azért, mert az együttesnek nem egy alkalommal törtek már az életére, a létezésére… „vén huncutok és gonosz ostobák”.

A könyv hangsúlyozza, hogy az Ifjú Szivek az 1955 elején hatalmi szóval megszüntetett Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttes, a NÉPES után a magyar nemzetiségi kultúránk ápolása területén keletkezett hatalmas űrt szerette volna kitölteni, illetve a volt hivatásos együttes munkájának és célkitűzésének a folytatásával szándékozott foglalkozni. Hogy ez mennyire sikerült, milyen kitérők, kacskaringós bolyongások útján valósult meg az idők során, arról vallanak az együttesnek a szerző – Csanaky Eleonóra – által megszólaltatott alapítói, hajdani és jelenlegi tagjai és vezetői. A vallomások alapján megállapíthatjuk, hogy a szándék mindig szent volt, csak a módszerek, alkotói felfogások képezték sok-sok esetben nemzetiségünk jeles gondolkodóinak sokszor erős szavaktól sem mentes vitáját.

A krédóként választott Ady Endre-vers adta az együttes nevét is, és most, ötven év elteltével mondhatom, hogy vitathatatlan erejét is: „Ifjú szivekben élek s mindig tovább, / Hiába törnek életemre / Vén huncutok és gonosz ostobák, / Mert életem millió gyökerű…” Igen, így igaz: hatalmas erő kellett ennek az öt évtizednek a megéléséhez – legalábbis ez tűnik ki a könyvből, az egyes visszaemlékezésekből. Az együttes munkáját volt szerencsém születésétől napjainkig figyelemmel kísérni, alkotóként, vezetőként velük időnként együttdolgozni, tehát saját tapasztalatomból is tudom, hogy micsoda sziszifuszi küzdelemre volt szükség a mindenkori életben maradáshoz. Ez is tükröződik a közel ötven megszólított visszaemlékezéséből – és ezenkívül annak elismerése, hogy micsoda embert formáló erővel bírt az együttes, meg az, hogy az ország minden részéből dolgozni, tanulni Pozsonyba került több száz fiatalból hogyan kovácsolódott egy egységes, nemzetiségét tisztelő, a kultúránk megőrzésének fontosságát valló, jelentős számú emberi közösség. A kimutatások szerint az eltelt évtizedek során mintegy kétezer személy tevékenykedett az együttesben – és esett át ezen a pozitív szemléletváltozáson.

Az évkönyvek szerkesztésénél általánosan alkalmazott gyakorlattól eltérően a szerző személyek megszólaltatásán keresztül tárja elénk az együttes által ötven éven keresztül végzett nagyon hasznos munka eredményeit meg azt az embert formáló erőt is, amit az Ifjú Szivek az életbe induló fiatalok számára jelentett. Két nagy részre osztódik a könyv: a múlt felelevenítésére és a jelen bemutatására. A múltat a Korrajz és háttér, az Együttes születik, az Ifjú Szivek hőskora, a Beszélgetések, portrék, Az énekkar, A nagyzenekar, A tánckar, A Gaudium, A Ghýmes, A Gaudium band és Akik a háttér munkát végzik című fejezetek tárgyalják. A jelent pedig Hégli Dusán vallomása, valamint A hivatásos tánckar és A zenekar című fejezetek tárják elénk. Hasznos függelék a könyv végén található szlovák, német és angol nyelvű resumé, az együttes mindenkori vezetőinek és bemutatóinak felsorolása, valamint a Válogatott bibliográfia 1975–1999. A vallomásokból kitűnik, micsoda óriási értéket jelentett és jelent ma is az együttes. A nemzet kultúrájának egy olyan területén vállalt és töltött be vezető szerepet, amely a legnagyobb tömegek tulajdonát képezi, tehát nemzetiségi létfenntartó erővel bír.

A könyvet számos fekete-fehér és színes fénykép teszi értékesebbé. Látványos pillanatok megörökítései ezek, főleg a színpadi művekről, az előadókról vallanak, de betekintést nyújtanak az együttes „civil” életébe is.

A kemény borítós, reprezentatív kivitelű, nagyon gondosan szerkesztett, közel kétszáz oldalas könyv ingyenes kiadvány, nem került be a könyvterjesztő hálózatokba, egyedül az Ifjú Szivek székházában (Mostová 8) lehet beszerezni. Kívánom minden szerencsésnek, aki a könyvhöz – amely a szlovákiai magyar kultúrtörténetnek egy igen jelentős szeletéről nyújt áttekintést – hozzájut, hogy legyen számára érdekes és tanulságos olvasmány. És aki hozzájutott és elolvasta, kérem, kölcsönözze a számára kedves ismerősöknek, ossza meg azokkal is örömét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?