Idén még vastagabb pénztárcára lesz szükségünk a pozsonyi lakásvásárláshoz

panel
Pozsony |

A pozsonyi lakáshelyzet a szomszédos országokhoz képest is katasztrofális. Kevés lakás épül, a bérlakásokat nagyítóval kell keresni, az árak pedig a fizetésekhez képest szédítően magasak. Mivel magyarázható mindez, és egyáltalán számíthatunk valamilyen pozitív változásra az elkövetkező időszakban?

Pozsony csaknem minden statisztikai mutatóban látványos eltéréseket mutat az ország többi régiójához képest, ami a lakásárak esetében mutatkozik meg a legjobban. A lakóingatlanok átlagos négyzetméterenkénti ára a jegybank legutóbbi felmérése szerint az idei második negyedévben Nyitra megyében volt a legalacsonyabb, 1053 euró, és a még a fővároson kívül legdrágábbnak számító régiókban, Zsolna és Kassa megyében is bőven 1500 euró alatt maradt. Pozsonyban ezzel szemben a lakóingatlanok átlagos négyzetméterenkénti ára már 2800 euró felé közelít. A fővárosi árak növekedését a járvány sem akasztotta meg. Épp ellenkezőleg, a járvány kitörését megelőző év, 2019 második negyedévében még „csak” 2072 eurót kértek egy négyzetméterért, nem beszélve az öt évvel ezelőtti 1785 euróról.

„Szlovákiában manapság 2,5-szer nagyobb az átlagbér, mint 2002-ben, az ingatlanárak azonban az említett időszakban a háromszorosára nőttek. A drágulást a járvány sem állította meg, a lakóingatlanok az idei első negyedévben 18,6 százalékkal nőttek az előző negyedévhez képest, ami extrém drágulásnak számít” – mondta el lapunknak Zuzana Šimonová, a Swiss Life Select társaság hitelszakértője, aki szerint a lakóingatlanok ára manapság országos szinten 19 százalékkal magasabb az indokoltnál.

Beszűkült kínálat

Hogy a pozsonyi lakásárak a csillagos egekbe szöktek, annak Šimonová szerint több oka is van. „Az árak növekedése ellenére a kereslet továbbra is magas, a vásárláshoz elengedhetetlen kölcsönökhöz ugyanis az elmúlt években egyre többen fértek hozzá. Míg 2002-ben 7 százalék körül mozgott az átlagos hitelkamat, tavaly őszre ez már egy százalék alá esett vissza, és azóta sem nőtt” – tette hozzá a hitelszakértő. Míg a kereslet a vonzó hiteleknek köszönhetően tovább nő, a kínálat az elmúlt években látványosan beszűkült. „Március végén 2200 új építésű lakást kínáltak Pozsonyban, ami kevesebb, mint a harmada az öt évvel ezelőtti kínálatnak, amihez jelentős mértékben járul hozzá a lakásépítéssel kapcsolatos bürokrácia. Szlovákiában emiatt az építési ingatlan megvásárlása és a lakások átadása között több mint tíz év is eltelhet. Maga az építkezés ugyan negyed ennyi időbe telik, az ezzel kapcsolatos engedélyek kiintézése azonban feleslegesen hosszú időt vesz igénybe” – állítja Šimonová.

Kevés bérlakás

Pozsonyban azonban nem csupán a méregdrága új építésű lakásokból van kevés, nagyítóval kell keresni a megfizethető áron elérhető bérlakásokat is. Šimonová szerint Pozsonyban jelenleg 1914 olyan önkormányzati bérlakás van, amelynek a lakói szabályozott bérleti díjat fizetnek, a Pozsonynál kevesebb lakost számláló morvaországi Brünnben ezzel szemben ezek száma eléri a 28 ezret, nem beszélve Bécsről, ahol 220 ezer önkormányzati bérlakás található. Mindezt figyelembe véve az sem csoda, hogy míg Pozsonyban jelenleg ezer lakosra 385 lakás jut, Prágában 478, Varsóban 463, Budapesten 524, Bécsben pedig 574.

Tovább romlik a helyzet

Mire számíthatunk az elkövetkező időszakban? „Reménytelen dolog arra várni, hogy a lakóingatlanok ára belátható időn belül látványosabban visszaesne. Legfeljebb abban reménykedhetünk, hogy a jelenlegi gyors árvágta visszafogottabb ütemben folytatódik majd, ehhez azonban meg kellene változnia a fent jelzett feltételeknek. Márpedig egyelőre nem számíthatunk arra, hogy a kínálat az elkövetkező időszakban nagyobb ütemben nőhet, és az sem várható, hogy a kereslet csökkenne. 
A jelzáloghitelek kamatai ugyan nőhetnek, némiképp megnehezítve a hitelfelvevők dolgát, a növekedés azonban nem lesz olyan nagy, hogy ez tömegesen riasztaná el az embereket a hiteligényléstől” – jósolja Šimonová. Akik már elszánták magukat arra, hogy az elkövetkező időszakban lakást szeretnének vásárolni Pozsonyban vagy akár a fővároson kívül, azoknak a Swiss Life Select hitelszakértője azt üzeni, hogy nincs mire várniuk, hiszen az árak az elkövetkező időszakban is hónapról hónapra tovább nőnek majd, vagyis minél később lépnek, annál nagyobb kiadással számolhatnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?