Idehaza a lakosság alig egy százaléka fertőződhetett meg az első hullám alatt

koronavírus
Pozsony |

A legújabb szlovákiai kutatás adataiból az látszik, hogy a lakosság mindössze elenyésző arányban fertőződött meg a koronavírus-járvány első hullámában. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a tavasszal hozott intézkedések valóban hatékonyak voltak, másrészt pedig azt, hogy a második hullám súlyosabb lehet.

A kutatást az Alpha medical magánlaboratóriumokat üzemeltető cég készítette a Dôvera Egészségbiztosítóval együttműködve. A lakosság fertőzöttségének felmérésére viszont nem a médiában gyakran emlegetett PCR-teszteket használták, hanem a kevésbé ismert, úgynevezett Elisa-teszteket.

Kétféle tesztelés

Peter Lednický, az Alpha medical ügyvezető igazgatója keddi sajtótájékoztatón rámutatott a két teszt közti lényegi különbségekre. A PCR-tesz-tek a szakértő elmondása szerint a fertőzés kezdeti stádiumában igazán pontosak.

„A megfertőződés utáni napokban a vírus koncentrációja fokozatosan növekszik az emberi testben. Nagyjából az ötödik napon éri el azt a szintet, amikor a betegen megjelennek az első tüntetek, és ezen a napon egyúttal a vírus olyan koncentrációt ér el, amelyből már képes kimutatni a PCR-teszt. Ezért is van az, hogy ha valaki karanténba vonul, akkor az állam az ötödik napra időzíti a tesztelését”

– magyarázta a szakember. 

A fertőzöttek immunrendszere aztán nagyjából a hetedik napon aktivizálódik, a tizedik napon pedig már javában termeli a vírus legyőzéséhez szükséges ellenanyagokat. A 14. napon jut el az immunrendszer abba a fázisba, amikor az ellenanyagok jelenléte már mérhetővé válik (ezek az úgynevezett IgG-antitestek). Ezzel együtt pedig értelemszerűen folyamatosan csökken a vírus koncentrációja. Így a 14. napon a PCR-tesztek már kevésbé alkalmasak a vírus kimutatására, mint az úgynevezett szerológiai vizsgálatok, vagyis az Elisa-tesztek.

Lednický hozzátette: mindezekből látszik, hogy a PCR-teszteket a megbetegedés kezdeti stádiumában érdemes felhasználni, a szerológiai vizsgálatok pedig inkább arra alkalmasak, hogy utólag mutassák ki az adott személyről, hogy átesett már a koronavírus-fertőzésen.

Peter Lednický

A visszatekintés haszna

Arról még egyelőre zajlanak a viták, hogy az említett antitestek meddig mutathatóak ki a vérben, de Lednický szerint nagyjából 3-4 hónapról van szó.

„Éppen az ellenanyagok vizsgálata nyújt egyedülálló lehetőséget arra, hogy visszatekintsünk a múltba. Ennek köszönhetően képesek vagyunk megmondani, hogy az adott személy kapcsolatba került-e a vírussal 2 héttel, vagy akár 3 hónappal ezelőtt. Erre a PCR-tesztek nem képesek, azok körülbelül a 3. naptól a 14. napig működnek”

– fejtette ki az Alpha medical vezetője.

Talán elsőre úgy tűnhet, hogy a visszamenőleges tesztelésnek nem sok értelme van, azonban a kutatók számára rendkívül fontos adatokat adhat a kollektív immunitás kialakításáról. Éppen erre törekedett az Alpha medical is, amely a Dôverával közösen indította el a projektjét még júniusban. Az egészségbiztosító ügyfelei olyan előnyben részesültek, hogy hagyományos szűrővizsgálatok után az Alpha medical laboratóriumaiban ingyenesen megvizsgálták a vérképüket, hogy feltérképezzék, vajon az adott beteg átesett-e a koronavíruson. A júniustól szeptemberig tartó időszakban összesen 10 100 beteg vett részt a kutatásban, amely kifejezetten nagy statisztikai mintának számít, így a felmérés eredményei is megbízhatónak tekinthetőek.

Alig 1 százalék

A letesztelt személyek mindössze 0,89 százalékánál mutatták ki, hogy korábban átestek a fertőzésen. Érdekesség, hogy a kutatás alapján leginkább a 40 feletti korosztály került kapcsolatba a vírussal, főként a 60 évnél idősebb emberek. További fontos statisztikai adat, hogy a betegségen áteső személyek 41 százaléka nem mutatott semmilyen tünetet, vagyis csaknem minden második ember úgy győzte le a vírust, hogy nem is tudott róla. Az adatok szerint a legtöbben Nagyszombat és Zsolna megyében kapták el a fertőzést.

A kutatás készítői fontosnak tartották, hogy külön kategóriában kezeljék a letesztelt orvosokat és nővéreket. Az utóbbi három hónapban összesen 235 orvost és 103 nővért vizsgáltak meg. Közülük mindössze 3 orvos kapta el a betegséget, a nővérek közül pedig senki.

Lednický szerint ezeket az adatok kétféleképpen lehet értelmezni. Az alacsony számok arra is utalhatnak, hogy az első hullámban hozott szigorító intézkedések valóban beváltak. Különösképpen igaz ez az egészségügyi személyzetnél, hiszen amint látható, rendkívül alacsony arányban fertőződtek meg. Annak fényében azonban, hogy az országot már elérte a vírus második hulláma, azt is meg kell jegyezni, hogy csak nagyon kevesen estek át a fertőzésen, így sokan továbbra is veszélynek vannak kitéve.

Jana Skalová, a Svet zdravia kórházláncolat fő járványügyi szakértője hozzátette: az új tanulmány eredményei összhangban vannak a naponta elvégzett PCR-tesztek adataival, hiszen az eddig elvégzett összes teszt 1,3 százaléka lett pozitív.

A második hullám közepe

Vladimír Krčméry, a Comenius Egyetem Orvosi Karán található Mikrobiológiai Intézet vezetője, valamint a válságstáb egykori tagja a tanulmánnyal kapcsolatban elmondta: az egyik fontos tanulsága, hogy nálunk a 40 év feletti betegek nagyobb arányban fertőződtek meg. A szakértő szerint az ehhez hasonló angliai és németországi kutatások azt mutatták ki, hogy többségben a 20 és 40 év közötti korosztály esett át a megbetegedésen, így ezek az új információk további vizsgálatokra érdemesek.

Vladimír Krčméry

Krčméry úgy véli, a betegek földrajzi eloszlása szintén segítheti a járványügyi szakértők munkáját, hogy le lehessen lassítani a koronavírus-járvány második hullámát, amelynek jelenleg a közepén vagyunk. A szakértő hangsúlyozta: fontos, hogy minél inkább visszaszorítsuk a vírust az influenzajárvány megérkezéséig, hiszen a két betegségnek nagyon hasonló tünetei vannak, ami különösen nagy megterhelést jelenthet a szlovák egészségügyi rendszernek. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?