Hűtlen kezelésre figyelmeztet az SaS

Pozsony |

<p>Évek óta túlárazott szolgáltatások és közbeszerzési eljárások segítségével nyúlják le az állami Egészségügyi Mentőszolgálatra szánt pénzeket (ZZS) &ndash; állítja Jana Cigániková (SaS) parlamenti képviselő.</p>

A visszaélésekre a mentőszolgálat pozsonyi és kassai vezetése alatt került sor. A képviselő szerint az egészségügyi minisztérium 2009-ben 140 mentőautót vásárolt, melyek piaci ára 80–100 ezer euró között mozog, a tárca viszont egy járműért 170 ezer eurót fizetett. „Az állam 24 millió eurót költött a mentőautókra, ezért az összegért 330 mentőautót vásárolhatott volna” – állítja Cigániková, aki szerint egymillió euróval túlárazták a mentőszolgálat pozsonyi és kassai állomáshelyének részleges átalakítására kiírt pályázatot is, mely 3,5 millió euróba került. Cigániková szerint nincs rendben az sem, hogy a mentőautók javítására havonta fix összeget költenek, nem pedig a valóban elvégzett munkát térítik meg, miközben ez 567 ezer eurós költséget jelent egy évre” – magyarázta a képviselő. A képviselő hűtlen kezelés miatt a főügyészséghez fordul, továbbá felszólította Tomáš Drucker tárcavezetőt, vonja felelősségre az érintetteket. (TASR, ie)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?