Hová tűnt a költségvetés?

Pozsony |

<p>A pénzügyminisztériumnak korábbi ígéretéhez híven tegnap kellett volna nyilvánosságra hoznia a jövő évi költségvetés tervezetét, amelyről már holnap tárgyal a kormány. A javaslat azonban csak néhány percre jelent meg a tárca honlapján, majd eltűnt. A minisztérium ezután elnézést kért, a sajtóosztály főnöke, Mikuláš Gera azonban azt nem akarta elárulni, hogy mi a visszavonás oka, tovább tárgyalnak-e az egyes tárcáknak jutó összegről.</p>

Mindenesetre a néhány percig látható javaslat alapján a Fico-kormány jövőre jóval több pénzt oszt szét az állami költségvetésen keresztül, mint azt eredetileg tervezte. Szlovákia államháztartási hiánya 2009-ben a bruttó hazai össztermék (GDP) 1,7 százalékát teszi ki. A tárca módosított javaslata szerint a büdzsé bevételei jövőre, a korábban tervezett 13,029 milliárd euró (392,51 milliárd Sk) helyett, elérik a 13,222 milliárd eurót (398,33 milliárd Sk). A kormány a korábbi elképzeléseihez képest jelentős mértékben növeli a kiadásokat is.

Míg eredetileg 13,526 milliárd eurót (407,48 milliárd Sk) kívántak elkölteni, az új javaslat szerint a költségvetés 14,109 milliárd eurós (425,05 milliárd Sk) kiadással számol. Költségvetési hiányunk így elérné a 0,887 milliárd eurót (26,72 milliárd Sk). A korábbi tervezetben még „csak” 0,497 milliárd eurós (14,97 milliárd Sk) deficittel számoltak. Az államháztartási hiányt a korábbi 1,270 milliárd euróról (38,milliárd Sk) 1,272 milliárd euróra (38,32 milliárd Sk) növelték. (s, ú, mi)
A teljes cikk keddi nyomtatott kiadásunkban olvasható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?