Hova folyt el 38 millió?

Tőketerebes. Hét kelet-szlovákiai település, Csörgő, Csarnahó, Kistoronya, Szlovákújhely, Nagybári, Nagytoronya és Szőlőske vezetője találkozott Rudolf Bauer megyei elnökkel, hogy megvitassák a térség fejlesztési tervét. Kassa megye főnöke meglepő információval szolgált.

Tőketerebes. Hét kelet-szlovákiai település, Csörgő, Csarnahó, Kistoronya, Szlovákújhely, Nagybári, Nagytoronya és Szőlőske vezetője találkozott Rudolf Bauer megyei elnökkel, hogy megvitassák a térség fejlesztési tervét. Kassa megye főnöke meglepő információval szolgált. Elmondta, hogy a kormány idén 38 millió koronát utalt át a régió fejlesztésére, erről azonban sem a földművelésügyi tárca járási képviselői, sem a jelen levő polgármesterek nem tudtak. „A kimutatásokban állítólag juhtenyésztés, szőlőtelepítés szerepel, amelyről viszont senki nem tud semmit” – mondta lapunknak Csizmadia Albert, Nagybári polgármestere. Miután a térségben két volt földművelésügyi miniszternek, Peter Bacónak és Pavel Koncošnak is érdekeltségei vannak, felmerült a gyanú, hogy a pénzeszközöket esetleg törvénytelenül használták fel. Ezért a tanácskozás résztvevői kötelezték a megyei hivatalt, nézzen utána, hol akadt el a régió fejlesztésére szánt pénz. (déva)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?