Horváth Mihály fő célkitűzése az államadósság csökkentése

Horváth Mihály

Szlovákia túlzott mértékben eladósodott, és ami még rosszabb, nem létezik semmilyen terv, hogy hogyan lábaljon ki ebből – figyelmeztetett Horváth Mihály új pénzügyminiszter. Hozzátette, tárcája elkészíti az erre vonatkozó tervet.

Rámutatott, hogy valóban nehéz évek vannak az ország mögött, egyrészt a koronavírus-járvány miatt, majd az Ukrajna elleni orosz agresszió is kihatott a gazdaságra és az államháztartásra. „Bizonyos szempontból érthető, hogy nőtt az államadósság, de ki kell jutnunk ebből a helyzetből” – szögezte le a hétfőn kinevezett szakértői kormány sajtótájékoztatóján.

Horváth szerint a tavalyi évet meglepő módon még elég jól zárta az ország, de sokkal rosszabb lenne a helyzet, ha a magas infláció nem hatott volna kedvezően a bevételekre. A jövőben viszont már terhet fog jelenteni az infláció, és az államháztartásra negatív hatással lesznek az eddig elfogadott óvintézkedések költségei.

„Ha az állam nem vezet be újabb intézkedéseket, akkor évente 5-6 milliárd euróval fog nőni az államháztartási hiány, beleértve az idei évet is” – figyelmeztetett Horváth.

Fontosnak nevezte, hogy társadalmi vita menjen végbe ezzel kapcsolatban. „Előkészítjük a tervezetet a választás után felálló kormány számára, hogy gyorsan el tudjon fogadni egy olyan költségvetést, amely visszatereli az országot a felelős fiskális politikához” – tette hozzá az új pénzügyminiszter.

Ódor Lajos kormányfő fontosnak nevezte, hogy olyan költségvetési tervezetet állítsanak össze, amely elfogadható lesz az új kormánykoalíció számára.

Éppen ezért több változattal számolnak, hogy az új kormánynak választási lehetőségei legyenek mind a bevételi, mind a kiadási oldalon. „Bőségesebb étlapot kell összeállítanunk, hogy az egyes pártok választani tudjanak róla a saját politikai preferenciáik szerint” – tette hozzá a kormányfő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?