Csakis az otthoni munkavégzés, azaz a home office engedélyezett. Kivételt csak azok az alkalmazottak képeznek, akiknél a munkavégzés jellege megköveteli a munkába járást, illetve azok, akiknek a munkaadója a munkába járás mellett dönt – tájékoztatott Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügyi miniszter a csütörtöki rendkívüli kormányülés után. Az intézkedés január 24-ig lesz érvényben.
Home office-t rendeltek el, de a munkáltató adhat kivételt
„Úgy döntöttünk, hogy nem állítjuk le a nagy gyárakban a gyártást, és a dolgozók számának a lehető legnagyobb csökkentését választjuk” – közölte Krajčí. Hangsúlyozta: a szakértői konzílium ajánlása alapján egyelőre nem zárják be a munkahelyeket. „Meglátjuk, hogy alakul, de úgy döntöttünk, hogy a lockdown legkeményebb formáját egyelőre nem vezetjük be” – mondta.
Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter elismerte, hogy ellene volt a nagy cégek bezárásának. „Az, hogy Szlovákia gazdasági szempontból viszonylag jól került ki az első hullámból, az annak köszönhető, hogy meg tudtuk védeni azoknak a vállalatoknak az alkalmazottait, amelyek a GDP legnagyobb részét termelik. Fizethették az adót, a járulékokat, így nem omlott össze a gazdaság, és volt miből anyagi segítséget adni azoknak, akik nem tudtak dolgozni” – tette hozzá. Ha a nagy gyártóüzemek bezárnának, annak szerinte beláthatatlan gazdasági és társadalmi hatásai lennének. Krajniak bízik benne, hogy január elején már lesz elég teszt ahhoz, hogy a nagy munkaadóknál biztosítani lehessen az alkalmazottak rendszeres tesztelését.
Szerinte az most a munkaadókon múlik, hogy egy olyan munkarendet határozzanak meg, amelynek köszönhetően a lehető legtöbb alkalmazott otthonról végezheti a munkáját, illetve amely elősegíti, hogy a lehető legkevesebben dolgozzanak közvetlenül a munkahelyükön.
Emlékeztetett: azok, akiknek utazniuk kell a munkahelyükre, illetve a munkájuk miatt el kell hagyniuk az állandó lakhelyüket, egy erről szóló igazolással kell rendelkezniük a munkáltatójuktól, amelyet fel kell mutatni a biztonsági egységek esetleges ellenőrzése során. Rámutatott: az ellenőrzés szigorításának más módja az lehetne, hogy SMS-üzenetek formájában kellene regisztrálniuk azoknak, akik az engedélyezett kivételekkel összhangban hagyják el az otthonukat, tehát nem csak munkavégzés céljából.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.