Holokauszt a tájainkon

Szlovákiában nincsenek pontos adatok a holokauszt áldozatairól, csupán megsaccolni tudják, mennyi embert érinthetett a holokauszt.
Az 1930-as népszámlálás adatai szerint 136 600 ember tartotta magát zsidónak.

Szlovákiában nincsenek pontos adatok a holokauszt áldozatairól, csupán megsaccolni tudják, mennyi embert érinthetett a holokauszt.

Az 1930-as népszámlálás adatai szerint 136 600 ember tartotta magát zsidónak. Eduard Nižňanský történész docens ehhez hozzáteszi, hogy egy 1938-as adat szerint számuk már csupán 89 ezer volt, azt viszont nem lehet tudni, hova tűnt több tízezer ember. 1938 végén a déli területeket Magyarországhoz csatolták, tehát néhány ezer zsidó országot is válthatott akkor.

Nižňanský lapunknak elmondta: Szlovákiából az első transzportok 1942 márciusában indultak meg, az első hullám utolsó transzportja 1942 októberében volt. Addig összesen 57 ezer zsidót deportáltak, többnyire az öt működő munkatáborból: Zsolnáról, Pozsonyból, Szeredről, Poprádról és Nyitranovákról (Nováky). Mindegyik transzportot Zsolnára irányították. Onnan Auschwitz csupán hatórányi vonatozásra volt, így többnyire a Szlovákiából elhurcolt zsidók először Oswiecimbe kerültek. Később, a Szlovák Nemzeti Felkelés megsemmisítette a munkatáborok nagy részét. 1944-ben a németek vették kezükbe a zsidók ügyét, ők szervezték a deportálásokat. Hogy akkor pontosan menynyit hurcoltak el, nem tudni, mert a deportálásokat irányító Brunner az utolsó (akkor már csak Szereden működött munkatábor) transzporttal megsemmisítette a nyilvántartásokat. Valószínűleg 11-13 ezer emberről volt szó. Éppen a lapunknak nyilatkozó Eduard Nižňanský készíti mostanság a holokauszt áldozatainak adatbázisát.

Egyes adatok szerint a holokausztot Szlovákiában nem egész 10 ezren élték túl, a háború befejezése után közvetlenül 35 ezer zsidó élhetett itt. 1949-ben 7400 zsidó élt az országban, a többszöri kivándorlási hullám következtében azonban mára 3000-re csökkent a szlovákiai zsidóság lélekszáma. Szlovákiában jelenleg 11 zsidó hitközség van, tehát olyan közösség, amelynek több mint 20 felnőtt tagja van. A legnagyobb a pozsonyi, hatszáz taggal.

A háború előtt nem Pozsony, hanem a csallóközi Dunaszerdahely (amely 1938-tól szintén Magyarországhoz tartozott) volt a szlovákiai zsidóság legismertebb közössége. Ez volt az egyetlen olyan európai város, ahol a zsidók lélekszáma meghaladta a többségi nemzet számát. A város körülbelül 5000 lakosából 3500 vallotta magát zsidónak. A háborút mindössze 500-an élték túl. Most mindössze 60-an vannak. (mono, r)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?